Jób 29

1 Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:

Job siguió hablando.

2 Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!

“¡Ojalá volviera a los viejos tiempos en que Dios me cuidaba!

3 Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;

Su luz brillaba sobre mí y alumbraba mi camino en la oscuridad.

4 A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!

Cuando era joven y fuerte, Dios era mi amigo y me hablaba en mi casa.

5 Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;

El Todopoderoso seguía conmigo y estaba rodeado de mis hijos.

6 Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;

Mis rebaños producían mucha leche, y el aceite fluía libremente de mis prensas de aceitunas.

7 Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:

Salí a la puerta de la ciudad y me senté en la plaza pública.

8 Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.

Los jóvenes me veían y se apartaban del camino; los ancianos me defendían.

9 A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.

Los dirigentes guardaron silencio y se taparon la boca con las manos.

10 A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.

Las voces de los funcionarios se acallaron; se callaron en mi presencia.

11 Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.

“Todos los que me escuchaban me alababan; los que me veían me elogiaban,

12 Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.

porque daba a los pobres que me llamaban y a los huérfanos que no tenían quien los ayudara.

13 A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.

Los que estaban a punto de morir me bendijeron; hice cantar de alegría a la viuda.

14 Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.

Siendo sincero y actuando correctamente eran lo que yo llevaba como ropa.

15 A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.

Fui como los ojos para los ciegos y los pies para los cojos.

16 A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.

Fui como un padre para los pobres, y defendí los derechos de los extranjeros.

17 Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.

Rompí la mandíbula de los malvados y les hice soltar su presa de los dientes.

18 Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.

Pensé que moriría en casa, después de muchos años.

19 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.

Como un árbol, mis raíces se extienden hasta el agua; el rocío se posa en mis ramas durante la noche.

20 Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.

Siempre se me concedían nuevos honores; mi fuerza se renovaba como un arco infalible.

21 Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.

“La gente escuchaba atentamente lo que yo decía; se callaba al escuchar mis consejos.

22 Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.

Una vez que yo hablaba, no tenían nada más que decir; lo que yo decía era suficiente.

23 Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.

Me esperaban como quien espera la lluvia, con la boca abierta por la lluvia de primavera.

24 Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.

Cuando les sonreía, apenas podían creerlo; mi aprobación significaba todo el mundo para ellos.

25 Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.

Decidí el camino a seguir como su líder, viviendo como un rey entre sus soldados, y cuando estaban tristes los consolaba”.