Jób 29

1 Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:

Poleg tega je Job nadaljeval svojo prispodobo in rekel:

2 Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!

»Oh, da bi bil kakor v preteklih mesecih, kakor v dneh, ko me je Bog varoval,

3 Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;

ko je njegova sveča svetila nad mojo glavo in ko sem z njegovo svetlobo hodil skozi temo,

4 A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!

kakor sem bil v dneh svoje mladosti, ko je bila Božja skrivnost na mojem šotoru,

5 Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;

ko je bil Vsemogočni še z menoj, ko so bili moji otroci okoli mene,

6 Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;

ko sem svoje korake umival z maslom in mi je skala izlivala reke olja,

7 Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:

ko sem šel ven k velikim vratom skozi mesto, ko sem svoj sedež pripravil na ulici!

8 Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.

Mladeniči so me videli in se skrili in ostareli so se vzdignili in stali.

9 A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.

Princi so zadržali govorjenje in na svoja usta položili svojo roko.

10 A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.

Plemiči so molčali in njihov jezik se je prilepil na nebo njihovih ust.

11 Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.

Ko me je uho zaslišalo, potem me je blagoslovilo in ko me je oko zagledalo, mi je dalo pričevanje,

12 Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.

ker sem osvobodil reveža, ki je jokal in osirotelega in tistega, ki ni imel nikogar, da mu pomaga.

13 A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.

Blagoslov tistega, ki je bil pripravljen, da umre, je prišel nadme. Vdovinemu srcu sem storil, da prepeva od radosti.

14 Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.

Nadel sem si pravičnost in ta me je oblekla. Moja sodba je bila kakor svečano oblačilo in diadem.

15 A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.

Bil sem oči slepemu in stopala hromemu.

16 A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.

Bil sem oče revnemu in zadevo, ki je nisem poznal, sem preiskal.

17 Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.

Zlomil sem čeljusti zlobnemu in izpulil plen iz njegovih zob.

18 Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.

Potem sem rekel: ›Umrl bom v svojem gnezdu in svoje dneve bom pomnožil kakor pesek.‹

19 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.

Moja korenina je bila razprostrta pri vodah in rosa je vso noč ležala na moji mladiki.

20 Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.

Moja slava je bila sveža v meni in moj lok je bil obnovljen v moji roki.

21 Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.

Možje so mi prisluhnili, čakali in molčali ob mojem nasvetu.

22 Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.

Po mojih besedah niso ponovno spregovorili in moj govor je rosil nanje.

23 Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.

Name so čakali kakor na dež in svoja usta so široko odprli kakor za pozni dež.

24 Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.

Če sem se jim smejal, temu niso verjeli. Svetlobe mojega obličja niso zavrgli.

25 Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.

Izbral sem njihovo pot in sedel [kot] vodja in prebival kakor kralj v vojski, kakor nekdo, ki tolaži žalovalce.