Jób 29
1 Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
E proseguiu Job em proferir o seu dito, e disse:
2 Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
Ah! quem me dera ser como eu fui nos meses passados! como nos dias em que Deus me guardava!
3 Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
Quando fazia resplandecer a sua candeia sobre a minha cabeça e quando eu pela sua luz caminhava pelas trevas:
4 A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
Como era nos dias da minha mocidade, quando o segredo de Deus estava sobre a minha tenda:
5 Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
Quando o Todo-poderoso ainda estava comigo, e os meus meninos em redor de mim.
6 Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
Quando lavava os meus passos na manteiga, e da rocha me corriam ribeiros de azeite:
7 Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
Quando saía a porta pela cidade, e na praça fazia preparar a minha cadeira:
8 Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
Os moços me viam, e se escondiam, e até os idosos se levantavam e se punham em pé:
9 A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
Os príncipes continham as suas palavras, e punham a mão sobre a sua boca:
10 A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
A voz dos chefes se escondia: e a sua língua se pegava ao seu paladar:
11 Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
Ouvindo-me algum ouvido, me tinha por bem-aventurado: vendo-me algum olho, dava testemunho de mim;
12 Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
Porque eu livrava o miserável, que clamava: como também o órfão que não tinha quem o socoresse.
13 A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
A benção do que ia perecendo vinha sobre mim, e eu fazia que jubilasse o coração da viúva.
14 Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
Vestia-me da justiça: e ela me servia de vestido: como manto e diadema era o meu juízo.
15 A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
Eu fui o olho do cego, como também os pés do coxo:
16 A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
Aos necessitados era pai, e as causas de que eu não tinha conhecimento inquiria com diligência;
17 Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
E quebrava os queixais do perverso, e dos seus dentes tirava a preza.
18 Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
E dizia: No meu ninho expirarei, e multiplicarei os meus dias como a areia.
19 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
A minha raiz se estendia junto às águas, e o orvalho fazia assento sobre os meus ramos;
20 Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
A minha honra se renovava em mim, e o meu arco se reforçava na minha mão.
21 Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
Ouvindo-me esperavam, e em silêncio atendiam ao meu conselho.
22 Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
Acabada a minha palavra, não replicavam, e minhas razões destilavam sobre eles;
23 Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
Porque me esperavam, como a chuva; e abriam a sua boca, como a chuva tardia
24 Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
Se me ria para eles, não o criam, e não faziam abater a luz do meu rosto;
25 Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
Eu escolhia o seu caminho, assentava-me como chefe, e habitava como rei entre as tropas: como aquele que consola os que pranteiam.
