Jób 29

1 Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:

Tinoi’Iobe i lañona’ey, ami’ty hoe:

2 Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!

Ee t’ie nanahake o volañeo, naho o andro narovan’ Añahare ahikoo;

3 Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;

ie niiloilo ambone’ lohako eo ty failo’e, naho i hazavà’ey ty nirangako añ’ieñe ao;

4 A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!

ie tañ’andro naha añoñ’ay ahy, vaho tambone’ kibohoko eo ty firañetan’ Añahare;

5 Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;

ie mbe tamako t’i El-Sadai, naho niarikoboñ’ ahy o keleiakoo;

6 Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;

ie nisasan-kendron-dronono o liakoo, vaho nadoandoa’ o vatoo amako ty menake!

7 Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:

Ie niakatse mb’an-dalambein-drova mb’eo iraho, ie rinambeko antameañe eo i fitobohakoy.

8 Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.

Nisitak’ ahiko o ajalahio te zoeñe, songa niongake ty bey vaho nijohañe;

9 A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.

Nitroatse ami’ty fivesoveso’e o roandriañeo vaho nitàm-palie.

10 A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.

Nianjiñe ty fiarañanaña’ o roandriañeo, le nipitek’ an-dañilañy o famele’eo.

11 Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.

Ie jinanjin-dravembia, le natao’e haha iraho, ie niisam-pihaino, le nitalily ahy;

12 Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.

amy te rinombako ty rarake nikai-drombake, i bode-rae tsy amam-pañimbay.

13 A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.

Nivotrak’ amako ty tata’ i nipetrokey, vaho nampisaboeko an-kaehake ty arofo’ o vantotseo.

14 Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.

Niombeako ty havantañañe, le nisalora’e; nanahake ty sabaka reke-tsarimbo ty havañonako.

15 A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.

Ni-fihaino ami’ty fey iraho, naho fandia amo kepekeo.

16 A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.

Ni-rae’ o poie’eo, vaho nitsikaraheko ty nipaia’ i alik’amakoy.

17 Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.

Pinekako ty famotsi’ o tsereheñeo naho tinavako amo nife’eo i nitsindrohe’ey.

18 Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.

Le hoe ty fitsakoreako, t’ie hikenkañe añ’akibako ao, naho hampimiràko amo faseñeo ty androko;

19 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.

mitsiriaria mb’an-drano o vahakoo vaho mialeñe amo tsampakoo ty zono.

20 Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.

Vao amako nainai’e ty engeko, vaoeñe an-tañako ao ty faleko.

21 Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.

Nijanjiñe naho nandiñe ahy ondatio, nianjiñe t’ie namereako.

22 Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.

Ie nilañon-draho, tsy nisaontsy iereo, nitsopatsopak’ am’iereo o entakoo.

23 Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.

Hoe orañe ty nandiñisa’ iareo ahiko; ie nipaña-palie hoe aman’ oram-panjaka.

24 Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.

Nisomilahako t’ie tsy niantoke; le tsy nazè’ iereo ty filoeloean-tareheko.

25 Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.

Jinoboko ty lala hombà’ iareo vaho nitoboke hoe talè, nimoneñe hoe mpanjaka ami’ty borizà’e, manahake ty mpañohòm-pandala.