Jób 29
1 Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
E GIOBBE riprese il suo ragionamento, e disse:
2 Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
Oh! fossi io pure come a' mesi di prima, Come al tempo che Iddio mi guardava!
3 Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
Quando egli faceva rilucere la sua lampana sopra il mio capo, E [quando] io camminava al suo lume, per mezzo le tenebre;
4 A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
Come io era al tempo della mia giovanezza, Mentre il consiglio di Dio governava il mio tabernacolo;
5 Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
Mentre l'Onnipotente [era] ancora meco, [E] i miei famigli mi [erano] d'intorno;
6 Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
Mentre io lavava i miei passi nel burro, E le rocce versavano presso di me de' ruscelli d'olio.
7 Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
Quando io andava fuori alla porta per la città, [O] mi faceva porre il mio seggio in su la piazza,
8 Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
I fanciulli, veggendomi, si nascondevano; E i vecchi si levavano, e stavano in piè;
9 A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
I principali si rattenevano di parlare, E si mettevano la mano in su la bocca;
10 A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
La voce de' rettori era celata, E la lor lingua era attaccata al lor palato;
11 Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
L'orecchio che [mi] udiva mi celebrava beato; L'occhio che [mi] vedeva mi rendeva testimonianza;
12 Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
Perciocchè io liberava il povero che gridava, E l'orfano che non avea chi l'aiutasse.
13 A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
La benedizione di chi periva veniva sopra me; Ed io faceva cantare il cuor della vedova.
14 Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
Io mi vestiva di giustizia, ed [ella altresì] mi rivestiva; La mia dirittura [mi era] come un ammanto, e come una benda.
15 A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
Io era occhi al cieco, E piedi allo zoppo.
16 A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
Io [era] padre a' bisognosi, E investigava la causa che mi era sconosciuta.
17 Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
E rompeva i mascellari al perverso, E gli faceva gittar la preda d'infra i denti.
18 Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
Onde io diceva: Io morrò nel mio nido, E moltiplicherò i [miei] giorni come la rena.
19 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
La mia radice [era] aperta alle acque, E la rugiada era tutta la notte in su i miei rami.
20 Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
La mia gloria si rinnovava in me, E il mio arco si rinforzava in mano mia.
21 Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
[Altri] mi ascoltava, ed aspettava [che io avessi parlato]; E taceva al mio consiglio.
22 Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
Dopo che io avea parlato, niuno replicava; E i miei ragionamenti stillavano sopra loro.
23 Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
Essi mi aspettavano come la pioggia, Ed aprivano la bocca, [come] dietro alla pioggia della stagione della ricolta.
24 Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
[Se] io rideva verso loro, essi nol credevano, E non facevano scader la chiarezza della mia faccia.
25 Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
[Se] mi piaceva d'andar con loro, io sedeva in capo, Ed abitava con loro come un re fra le [sue] schiere, E come una persona che consola quelli che fanno cordoglio.
