Jób 29
1 Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
Job, poursuivant l’exposé de son thème, dit:
2 Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
Ah! Que ne suis-je tel que j’étais aux temps passés, aux jours où Dieu me protégeait;
3 Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
où son flambeau brillait sur ma tête, et où sa lumière me guidait dans les ténèbres;
4 A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
tel que j’étais aux jours de mon automne, alors que l’amitié de Dieu s’étendait sur ma demeure;
5 Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
que le Tout-Puissant était encore avec moi et que j’étais entouré de mes jeunes gens;
6 Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
quand je baignais mes pieds dans la crème, et que le rocher ruisselait pour moi de flots d’huile!
7 Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
Quand je me dirigeais vers la Porte, au seuil de la cité, et fixais mon siège sur la place publique,
8 Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
les jeunes, en me voyant, se cachaient; les vieillards se levaient et se tenaient debout.
9 A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
Les grands retenaient leurs paroles et posaient la main sur la bouche.
10 A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
La voix des seigneurs expirait sur leurs lèvres, et leur langue se collait à leur palais;
11 Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
car l’oreille qui m’entendait me proclamait heureux, et l’œil qui me voyait rendait témoignage pour moi.
12 Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
C’Est que je sauvais le pauvre, criant au secours, et l’orphelin sans soutien.
13 A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
La bénédiction du désespéré allait à moi, et je mettais de la joie au cœur de la veuve.
14 Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
Je me revêtais d’équité comme d’une parure, mon esprit de justice était mon manteau et mon turban.
15 A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
J’Étais les yeux de l’aveugle, j’étais les pieds du boiteux.
16 A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
J’Étais un père pour les malheureux; la cause de l’inconnu, je l’étudiais à fond.
17 Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
Je brisais la mâchoire du malfaiteur, et j’arrachais la proie d’entre ses dents.
18 Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
Et je disais: "Je finirai avec mon nid; comme le phénix je vivrai de longs jours.
19 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
Ma racine sera en contact avec l’eau, la rosée se posera, la nuit, sur mon branchage.
20 Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
Ma gloire se renouvellera sans cesse, et mon arc se rajeunira dans ma main."
21 Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
Ils m’écoutaient, pleins d’attente; ils faisaient silence pour entendre mon avis.
22 Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
Quand j’avais fini de parler, ils ne répliquaient pas, et mes discours s’épandaient sur eux.
23 Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
Ils m’attendaient comme la pluie; ils ouvraient la bouche comme pour l’ondée printanière.
24 Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
Je leur souriais et ils n’osaient y croire; jamais ils n’éteignaient le rayonnement de ma face.
25 Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
Volontiers j’allais vers eux, m’asseyant à leur tête, et j’étais comme un roi dans son armée, comme quelqu’un: qui console des affligés.
