Jób 29
1 Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
Hiob yi eƒe nuƒoƒo dzi be,
2 Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
“O, ale si medi vevie be wòanɔ nam abe ale si wònɔ le ɣleti siwo va yi me la ene, le ŋkeke siwo me Mawu kpɔ tanye,
3 Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
esi eƒe akaɖi klẽ ɖe nye ta dzi eye eƒe kekeli na mezɔ to blukɔ tsiɖitsiɖi me!
4 A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
O, nenye ɖe wòanɔ nam abe nye lãmesẽŋkekewo me ene, esi kadodo kple Mawu kplikplikpli na wòyra nye aƒe,
5 Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
esi Ŋusẽkatãtɔ la ganɔ kplim ko eye vinyewo ƒo xlãm,
6 Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
esi nye toƒe nye notsi kpeke ɖeɖe eye amitimi ɖuɖu bababa tso agakpe me nam.
7 Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
“Ne meyi dua ƒe agbo nu, henɔ anyi ɖe zikpui dzi gli, le dua ƒe ablɔme la,
8 Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
ɖekakpuiawo kpɔam, heƒoa asa nam eye ame tsitsiwo tsona ɖe tsitrenu,
9 A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
dumegãwo tɔna ne wole nu ƒom hetsɔa asi ɖoa nu.
10 A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
Gbɔgblɔ buna ɖe ame ŋkutawo eye woƒe aɖe léna ɖe woƒe nu me.
11 Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
Ame sia ame si ɖo tom la kafuam eye ame siwo kpɔm la ƒoa nu nyui tso ŋutinye
12 Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
elabena mexɔna na hiãtɔ siwo le ɣli dom be woakpe ɖe yewo ŋu kple tsyɔ̃evi si si kpeɖeŋutɔ mele o.
13 A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
Ame si le kukum la ƒe yayra vaa dzinye eye menana ahosi ƒe dzi kpɔa dzidzɔ.
14 Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
Metsɔ dzɔdzɔenyenye do abe awu ene eye nuteƒewɔwɔ nye nye awu ʋlaya kple tablanu.
15 A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
Menye ŋku na ŋkuagbãtɔ kple afɔ na tekunɔ.
16 A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
Menye tɔ na hiãtɔwo eye mexɔa nya ɖe amedzrowo nu.
17 Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
Meŋea tsyo na ame vɔ̃ɖiwo eye meɖea nu si woda adzoe la le woƒe aɖutame.
18 Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
“Mebu be, ‘Maku ɖe nye ŋutɔ nye aƒe me, nye ŋkekewo asɔ gbɔ abe ke ene.
19 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
Nye kewo aƒo ɖe to, ade tsi gbɔ eye zãmu adza ɖe nye alɔwo dzi zã blibo la.
20 Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
Nye ŋutikɔkɔe anɔ yeye zum ɣe sia ɣi le ŋunye eye dati anɔ yeye ɖaa le asinyeme.’
21 Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
“Amewo ɖoa tom henɔa nye asinu kpɔm, nɔa lalam na nye aɖaŋuɖoɖo le ɖoɖoezizi me.
22 Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
Ne meƒo nu la, womegaƒoa nu o eye nye nyawo gena ɖe woƒe towo me bɔlɔɔ.
23 Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
Wonɔa lalayem abe ale si wolalana na tsidzadza ene eye woxɔa nye nyawo dea wo ɖokui me abe ale si wonoa kelemetsi ene.
24 Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
Womexɔnɛ sena ne meko nu na wo o, nye mo ƒe kekeli nye nu xɔasi na wo.
25 Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
Metiaa mɔ si woato la na wo, menɔa wo dome abe woƒe tatɔ ene eye menɔa wo dome abe woƒe fia le eƒe aʋakɔwo dome ene. Menɔna abe ame si faa akɔ na konyifalawo ene.
