Jób 29
1 Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
And Job addeth to lift up his simile, and saith: —
2 Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
Who doth make me as [in] months past, As [in] the days of God's preserving me?
3 Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
In His causing His lamp to shine on my head, By His light I walk [through] darkness.
4 A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
As I have been in days of my maturity, And the counsel of God upon my tent.
5 Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
When yet the Mighty One [is] with me. Round about me — my young ones,
6 Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
When washing my goings with butter, And the firm rock [is] with me rivulets of oil.
7 Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
When I go out to the gate by the city, In a broad place I prepare my seat.
8 Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
Seen me have youths, and they, been hidden, And the aged have risen — they stood up.
9 A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
Princes have kept in words, And a hand they place on their mouth.
10 A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
The voice of leaders hath been hidden, And their tongue to the palate hath cleaved.
11 Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
For the ear heard, and declareth me happy, And the eye hath seen, and testifieth [to] me.
12 Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
For I deliver the afflicted who is crying, And the fatherless who hath no helper.
13 A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
The blessing of the perishing cometh on me, And the heart of the widow I cause to sing.
14 Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
Righteousness I have put on, and it clotheth me, As a robe and a diadem my justice.
15 A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
Eyes I have been to the blind, And feet to the lame [am] I.
16 A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
A father I [am] to the needy, And the cause I have not known I search out.
17 Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
And I break the jaw-teeth of the perverse, And from his teeth I cast away prey.
18 Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
And I say, 'With my nest I expire, And as the sand I multiply days.'
19 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
My root is open unto the waters, And dew doth lodge on my branch.
20 Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
My honour [is] fresh with me, And my bow in my hand is renewed.
21 Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
To me they have hearkened, Yea, they wait, and are silent for my counsel.
22 Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
After my word they change not, And on them doth my speech drop,
23 Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
And they wait as [for] rain for me, And their mouth they have opened wide [As] for the latter rain.
24 Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
I laugh unto them — they give no credence, And the light of my face cause not to fall.
25 Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
I choose their way, and sit head, And I dwell as a king in a troop, When mourners he doth comfort.
