Jób 29
1 Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
And Job adds to lift up his allegory and says:
2 Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
“Who makes me as [in] months past, As [in] the days of God’s preserving me?
3 Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
In His causing His lamp to shine on my head, By His light I walk [through] darkness.
4 A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
As I have been in days of my maturity, And the counsel of God on my tent.
5 Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
When yet the Mighty One [is] with me. Around me—my young ones,
6 Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
When washing my goings with butter, And the firm rock [is] with me—streams of oil.
7 Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
When I go out to the gate by the city, In a broad place I prepare my seat.
8 Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
Youths have seen me, and they have been hidden, And the aged have risen—they stood up.
9 A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
Princes have kept in words, And they place a hand on their mouth.
10 A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
The voice of leaders has been hidden, And their tongue has cleaved to the palate.
11 Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
For the ear heard, and declares me blessed, And the eye has seen, and testifies [to] me.
12 Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
For I deliver the afflicted who is crying, And the fatherless who has no helper.
13 A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
The blessing of the perishing comes on me, And I cause the heart of the widow to sing.
14 Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
I have put on righteousness, and it clothes me, My justice as a robe and a crown.
15 A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
I have been eyes to the blind, And I [am] feet to the lame.
16 A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
I [am] a father to the needy, And the cause I have not known I search out.
17 Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
And I break the jaw-teeth of the perverse, And from his teeth I cast away prey.
18 Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
And I say, I expire with my nest, And I multiply days as the sand.
19 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
My root is open to the waters, And dew lodges on my branch.
20 Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
My glory [is] fresh with me, And my bow is renewed in my hand.
21 Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
They have listened to me, Indeed, they wait, and are silent for my counsel.
22 Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
After my word they do not change, And my speech drops on them,
23 Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
And they wait for me as [for] rain, And they have opened wide their mouth [As] for the spring rain.
24 Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
I laugh at them—they give no credence, And do not cause the light of my face to fall.
25 Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
I choose their way, and sit [as] head, And I dwell as a king in a troop, When he comforts mourners.”
