Jób 29
1 Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
And Job again took up his parable, and said:
2 Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
Oh that I were as in the months of old, as in the days when God watched over me;
3 Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
When His lamp shined above my head, and by His light I walked through darkness;
4 A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
As I was in the days of my youth, when the converse of God was upon my tent;
5 Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
When the Almighty was yet with me, and my children were about me;
6 Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
When my steps were washed with butter, and the rock poured me out rivers of oil!
7 Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
When I went forth to the gate unto the city, when I prepared my seat in the broad place,
8 Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
The young men saw me and hid themselves, and the aged rose up and stood;
9 A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
The princes refrained talking, and laid their hand on their mouth;
10 A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
The voice of the nobles was hushed, and their tongue cleaved to the roof of their mouth.
11 Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
For when the ear heard me, then it blessed me, and when the eye saw me, it gave witness unto me;
12 Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
Because I delivered the poor that cried, the fatherless also, that had none to help him.
13 A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
The blessing of him that was ready to perish came upon me; and I caused the widow's heart to sing for joy.
14 Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
I put on righteousness, and it clothed itself with me; my justice was as a robe and a diadem.
15 A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
I was eyes to the blind, and feet was I to the lame.
16 A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
I was a father to the needy; and the cause of him that I knew not I searched out.
17 Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
And I broke the jaws of the unrighteous, and plucked the prey out of his teeth.
18 Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
Then I said: 'I shall die with my nest, and I shall multiply my days as the phoenix;
19 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
My root shall be spread out to the waters, and the dew shall lie all night upon my branch;
20 Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
My glory shall be fresh in me, and my bow shall be renewed in my hand.'
21 Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
Unto me men gave ear, and waited, and kept silence for my counsel.
22 Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
After my words they spoke not again; and my speech dropped upon them.
23 Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
And they waited for me as for the rain; and they opened their mouth wide as for the latter rain.
24 Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
If I laughed on them, they believed it not; and the light of my countenance they cast not down.
25 Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
I chose out their way, and sat as chief, and dwelt as a king in the army, as one that comforteth the mourners.
