Jób 29
1 Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
Job went on speaking.
2 Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
“I wish I was back in the old days when God looked after me!
3 Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
His light shone above me and lit my way through the darkness.
4 A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
When I was young and strong, God was my friend and spoke to me in my home.
5 Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
The Almighty was still with me and I was surrounded with my children.
6 Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
My herds produced much milk, and oil flowed freely from my olive presses.
7 Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
I went out to the city gate and took my seat in the public square.
8 Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
The young men saw me and moved out of the way; the elders would stand up for me.
9 A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
The leaders remained silent and covered their mouths with their hands.
10 A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
The voices of the officials were hushed; they held their tongues in my presence.
11 Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
Everyone who listened to me praised me; whoever saw me commended me,
12 Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
because I gave to the poor who called out to me and the orphans who had no one to help them.
13 A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
Those who were about to die blessed me; I made the widow sing for joy.
14 Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
Being true and acting right were what I wore for clothing.
15 A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
I was like eyes for the blind and feet for the lame.
16 A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
I was like a father to the poor, and I defended the rights of strangers.
17 Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
I broke the jaw of the wicked and made them drop their prey from their teeth.
18 Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
I thought I would die at home, after many years.
19 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
Like a tree my roots spread out to the water; the dew rests on my branches overnight.
20 Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
Fresh honors were always being given to me; my strength was renewed like an unfailing bow.
21 Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
People listened carefully to what I had to say; they kept quiet as they listened to my advice.
22 Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
Once I had spoken they had nothing else to say; what I said was enough.
23 Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
They waited for me like people waiting for rain; their mouths wide open for the spring rain.
24 Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
When I smiled at them they could hardly believe it; my approval meant all the world to them.
25 Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
I decided the way forward as their leader, living like a king among his soldiers, and when they were sad I comforted them.
