Jób 29
1 Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
And Job continued and said in his parable,
2 Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
Oh that I were as in months past, wherein God preserved me!
3 Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
As when his lamp shone over my head; when by his light I walked through darkness.
4 A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
[As] when I steadfastly pursued my ways, when God took care of my house.
5 Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
When I was very fruitful, and my children were about me;
6 Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
when my ways were moistened with butter, and the mountains flowed for me with milk.
7 Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
When I went forth early in the city, and the seat was placed for me in the streets.
8 Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
The young men saw me, and hid themselves: and all the old men stood up.
9 A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
And the great men ceased speaking, and laid their finger on their mouth.
10 A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
And they that heard [me] blessed me, and their tongue clave to their throat.
11 Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
For the ear heard, and blessed me; and the eye saw me, and turned aside.
12 Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
For I saved the poor out of the hand of the oppressor, and helped the fatherless who had no helper.
13 A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
Let the blessing of the perishing one come upon me; yea, the mouth of the widow has blessed me.
14 Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
Also I put on righteousness, and clothed myself with judgment like a mantle.
15 A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
I was the eye of the blind, and the foot of the lame.
16 A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
I was the father of the helpless; and I searched out the cause which I knew not.
17 Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
And I broke the jaw-teeth of the unrighteous; I plucked the spoil out of the midst of their teeth.
18 Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
And I said, My age shall continue as the stem of a palm-tree; I shall live a long while.
19 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
[My] root was spread out by the water, and the dew would lodge on my crop.
20 Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
My glory was fresh in me, and by bow prospered in his hand.
21 Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
[Men] heard me, and gave heed, and they were silent at my counsel.
22 Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
At my word they spoke not again, and they were very gland whenever I spoke to them.
23 Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
As the thirsty earth expecting the rain, so they [waited for] my speech.
24 Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
Were I to laugh on them, they would not believe [it]; and the light of my face has not failed.
25 Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
I chose out their way, and sat chief, and dwelt as a king in the midst of warriors, as one comforting mourners.
