Jób 29
1 Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
Ještě dále Job vedl řeč svou, a řekl:
2 Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
Ó bych byl jako za časů předešlých, za dnů, v nichž mne Bůh zachovával,
3 Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
Dokudž svítil svící svou nad hlavou mou, při jehož světle chodíval jsem v temnostech,
4 A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
Tak jako jsem byl za dnů mladosti své, dokudž přívětivost Boží byla v stanu mém,
5 Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
Dokudž ještě Všemohoucí byl se mnou, a všudy vůkol mne dítky mé,
6 Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
Když šlepěje mé máslem oplývaly, a skála vylévala mi prameny oleje,
7 Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
Když jsem vycházel k bráně skrze město, a na ulici strojíval sobě stolici svou.
8 Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
Jakž mne spatřovali mládenci, skrývali se, starci pak povstávali a stáli.
9 A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
Knížata choulili se v řečech, anobrž ruku kladli na ústa svá.
10 A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
Hlas vývod se tratil, a jazyk jejich lnul k dásním jejich.
11 Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
Nebo ucho slyše, blahoslavilo mne, a oko vida, posvědčovalo mi,
12 Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
Že vysvobozuji chudého volajícího, a sirotka, i toho, kterýž nemá spomocníka.
13 A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
Požehnání hynoucího přicházelo na mne, a srdce vdovy k plésání jsem vzbuzoval.
14 Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
V spravedlnost jsem se obláčel, a ona ozdobovala mne; jako plášť a koruna byl soud můj.
15 A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
Místo očí býval jsem slepému, a místo noh kulhavému.
16 A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
Byl jsem otcem nuzných, a na při, jíž jsem nebyl povědom, vyptával jsem se.
17 Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
A tak vylamoval jsem třenovní zuby nešlechetníka, a z zubů jeho vyrážel jsem loupež.
18 Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
A protož jsem říkal: V hnízdě svém umru, a jako písek rozmnožím dny.
19 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
Kořen můj rozloží se při vodách, a rosa nocovati bude na ratolestech mých.
20 Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
Sláva má mladnouti bude při mně, a lučiště mé v ruce mé obnovovati se.
21 Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
Poslouchajíce, čekali na mne, a přestávali na radě mé.
22 Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
Po slovu mém nic neměnili, tak na ně dštila řeč má.
23 Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
Nebo očekávali mne jako deště, a ústa svá otvírali jako k přívalu žádostivému.
24 Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
Žertoval-li jsem s nimi, nevěřili; pročež u vážnosti mne míti neoblevovali.
25 Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
Přišel-li jsem kdy k nim, sedal jsem na předním místě, a tak bydlil jsem jako král v vojště, když smutných potěšuje.
