Jób 29
1 Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
Job loh amah kah a pom te a cong tih,
2 Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
“Kai he hlamat kah hla bangla aka khueh tih Pathen kah khohnin bangla kai aka tuem te unim?
3 Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
Amah loh a hmaithoi te ka lu soah a thangthen tih amah kah vangnah nen ni a. hmuep ah khaw ka caeh.
4 A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
Ka cavaa tue vaengah khaw ka dap ah Pathen kah baecenol la ka om.
5 Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
Tlungthang te kai taengah om pueng tih, ka kaepvai ka ca rhoek om.
6 Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
Ka khokan te suknaeng neh a hluk tih lungpang loh kai ham situi sokca a long sak.
7 Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
Vangpuei vongka ah ka thoeng tih toltung ah ka ngolhmuen cikngae sak.
8 Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
Kai m'hmuh uh vaengah cadong rhoek te thuh uh. Patong rhoek khaw thoo uh tih pai uh.
9 A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
Mangpa rhoek loh olthui te a phah uh tih a kut te a ka dongla a khueh uh.
10 A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
Rhaengsang rhoek ol te a phah tih a lai khaw a dang dongla kap.
11 Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
Hna loh a yaak vaengah kai n'uem tih mik loh a hmuh vaengah kai n'rhalrhing sak.
12 Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
Mangdaeng loh bomnah a bih tih cadah neh a taengah aka bom aka om pawt khaw ka loeih sak.
13 A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
Hlang milh kah yoethennah te kai soah pai tih nuhmai kah lungbuei khaw ka tamhoe sak.
14 Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
Duengnah te ka bai tih hnikul bangla kai n'khuk. Ka tiktamnah he ka sammuei nah ni.
15 A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
Mikdael taengah mik la, khokhaem taengah kho la ka om.
16 A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
Kai tah khodaeng taengah a napa la ka om tih ming pawt kah tuituknah te ka khe pah.
17 Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
Boethae kah pumcu te ka thuk pah tih a no lamkah maeh te ka voeih pah.
18 Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
Te dongah, “Ka bu ah ka pal mako,” ka ti tih laivin bangla khohnin ka puh.
19 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
Ka yung loh tui taengla a muk tih buemtui loh ka cangvuei dongah rhaeh.
20 Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
Ka thangpomnah ka taengah thai tih ka lii ka kut dongah tinghil.
21 Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
Kai taengah a hnatun uh tih a lamtawn uh dongah ka cilsuep ham kuemsuem uh.
22 Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
Ka ol hnukah talh uh voel pawt tih kai olthui he amih soah tla.
23 Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
Kai ham tah khotlan bangla a lamtawn uh tih a ka loh tlankhol bangla a ang uh.
24 Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
Amih taengah ka luem dae n'tangnah uh pawt tih ka maelhmai vangnah dongah khaw yalh uh pawh.
25 Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
Amih kah longpuei te ka coelh tih boeilu la ka ngol. Caem lakli ah manghai bangla kho ka sak tih rhahdoe cangpoem akhaw a hloep.
