Jób 27
1 Jób pedig folytatá az ő beszédét, monda:
Un Ījabs teica vēl tālāk savus teikumus un sacīja:
2 Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserűséggel illette az én lelkemet,
Tik tiešām kā Dievs dzīvs, kas man taisnību neizspriež, un tas Visuvarenais, kas manu dvēseli apbēdinājis -
3 Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;
Kamēr mana dvēsele vēl ir iekš manis un Tas Gars no Dieva manās nāsīs -
4 Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!
Manas lūpas nerunās netaisnību, un mana mēle neteiks melus.
5 Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.
Es nebūt nevaru teikt, ka jums taisnība; kamēr man dvaša zūd, es aizstāvēšu savu nenoziedzību.
6 Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.
Es turēšos stipri pie savas taisnības un no tās neatlaidīšos; mana sirds mani nekož manu dienu pēc.
7 Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.
Manam ienaidniekam būs palikt par blēdi, un manam pretiniekam par netaisnu.
8 Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét?
Jo kāda ir blēdnieka cerība, kad Dievs atņem un aizrauj viņa dvēseli?
9 Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljő a nyomorúság reá?
Vai Dievs klausīs viņa saukšanu, kad viņam uznāk bēdas?
10 Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?
Jeb vai viņš var prieku dabūt pie tā Visuvarenā, vai viņš Dievu var piesaukt ikkatrā laikā?
11 Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.
Es jums mācīšu, kāda ir Dieva roka; kāds tā Visuvarenā padoms, to negribu slēpt.
12 Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!
Redzi, jūs visi to redzat, kāpēc tad jūs domājiet tukšas domas?
13 Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentől, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:
Šī ir bezdievīga cilvēka alga pie Dieva un varas darītāju daļa, ko tie no tā Visuvarenā dabūs.
14 Ha megsokasulnak is az ő fiai, a kardnak sokasulnak meg, és az ő magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.
Ja tam daudz bērnu, tad zobens nāk pār tiem, un viņa pēcnākamie nepaēdīs maizes.
15 Az ő maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az ő özvegyeik meg sem siratják.
Viņa atlikušos mēris liek kapā, un viņa atraitnes nedabū raudāt.
16 Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:
Kad viņš naudu sakrāj kā pīšļus un drēbes sagādā kā mēslus,
17 Összeszerezheti ugyan, de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.
Tad viņš gan sagādā, bet taisnie tās apvilks, un nenoziedzīgie dalīs to naudu.
18 Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csősz-csinálta kunyhó.
Viņš uztaisījis savu namu kā kode un kā gans uztaisa būdu.
19 Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.
Bagāts tas apgūlās, un tad nekad vairs; viņš atdara savas acis, un nav vairs nekas.
20 Meglepi őt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.
Bailība tam uzbrūk kā ūdens, naktī viņu aizrauj viesulis.
21 Felkapja őt a keleti szél és elviszi, elragadja őt helyéről.
Austriņa vējš viņu aizrauj, ka tas aiziet, un aizpūš viņu no savas vietas.
22 Nyilakat szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elől.
(Dievs) šauj uz viņu un netaupa, no Viņa rokas tas bēg šurpu turpu.
23 Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik őt az ő lakhelyéből.
Par to sasit plaukstas un to aizsvilpo no viņa vietas.
