Jób 27
1 Jób pedig folytatá az ő beszédét, monda:
Addidit quoque Iob, assumens parabolam suam, et dixit:
2 Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserűséggel illette az én lelkemet,
Vivit Deus, qui abstulit iudicium meum, et Omnipotens, qui ad amaritudinem adduxit animam meam,
3 Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;
Quia donec superest halitus in me, et spiritus Dei in naribus meis,
4 Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!
Non loquentur labia mea iniquitatem, nec lingua mea meditabitur mendacium.
5 Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.
Absit a me ut iustos vos esse iudicem: donec deficiam, non recedam ab innocentia mea.
6 Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.
Iustificationem meam, quam cœpi tenere, non deseram: neque enim reprehendit me cor meum in omni vita mea.
7 Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.
Sit ut impius, inimicus meus: et adversarius meus, quasi iniquus.
8 Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét?
Quæ est enim spes hypocritæ si avare rapiat, et non liberet Deus animam eius?
9 Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljő a nyomorúság reá?
Numquid Deus audiet clamorem eius cum venerit super eum angustia?
10 Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?
Aut poterit in Omnipotente delectari, et invocare Deum omni tempore?
11 Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.
Docebo vos per manum Dei quæ Omnipotens habeat, nec abscondam.
12 Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!
Ecce, vos omnes nostis, et quid sine causa vana loquimini?
13 Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentől, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:
Hæc est pars hominis impii apud Deum, et hæreditas violentorum, quam ob Omnipotente suscipient.
14 Ha megsokasulnak is az ő fiai, a kardnak sokasulnak meg, és az ő magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.
Si multiplicati fuerint filii eius, in gladio erunt, et nepotes eius non saturabuntur pane.
15 Az ő maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az ő özvegyeik meg sem siratják.
Qui reliqui fuerint ex eo, sepelientur in interitu, et viduæ illius non plorabunt.
16 Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:
Si comportaverit quasi terram argentum, et sicut lutum præparaverit vestimenta:
17 Összeszerezheti ugyan, de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.
Præparabit quidem, sed iustus vestietur illis: et argentum innocens dividet.
18 Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csősz-csinálta kunyhó.
Ædificavit sicut tinea domum suam, et sicut custos fecit umbraculum.
19 Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.
Dives cum dormierit, nihil secum auferet: aperiet oculos suos, et nihil inveniet.
20 Meglepi őt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.
Apprehendet eum quasi aqua inopia, nocte opprimet eum tempestas.
21 Felkapja őt a keleti szél és elviszi, elragadja őt helyéről.
Tollet eum ventus urens, et auferet, et velut turbo rapiet eum de loco suo.
22 Nyilakat szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elől.
Et mittet super eum, et non parcet: de manu eius fugiens fugiet.
23 Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik őt az ő lakhelyéből.
Stringet super eum manus suas, et sibilabit super illum, intuens locum eius.
