Jób 27
1 Jób pedig folytatá az ő beszédét, monda:
Job jatkoi lausuen julki mietelmiään ja sanoi:
2 Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserűséggel illette az én lelkemet,
"Niin totta kuin Jumala elää, joka on ottanut minulta oikeuteni, ja Kaikkivaltias, joka on sieluni murehuttanut:
3 Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;
niin kauan kuin minussa vielä henkeä on ja Jumalan henkäystä sieramissani,
4 Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!
eivät minun huuleni puhu petosta, eikä kieleni vilppiä lausu.
5 Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.
Pois se! En myönnä teidän oikeassa olevan. Siihen asti kunnes henkeni heitän, en luovu hurskaudestani.
6 Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.
Minä pidän kiinni vanhurskaudestani, en hellitä; yhdestäkään elämäni päivästä omatuntoni ei minua soimaa.
7 Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.
Käyköön viholliseni niinkuin jumalattoman ja vastustajani niinkuin väärän.
8 Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét?
Mitä toivoa on riettaalla, kun Jumala katkaisee hänen elämänsä, kun hän tempaa pois hänen sielunsa?
9 Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljő a nyomorúság reá?
Kuuleeko Jumala hänen huutonsa, kun ahdistus häntä kohtaa?
10 Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?
Tahi saattaako hän iloita Kaikkivaltiaasta, huutaa Jumalaa joka aika?
11 Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.
Minä opetan teille, mitä tekee Jumalan käsi; en salaa, mitä Kaikkivaltiaalla on mielessä.
12 Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!
Katso, itse olette kaikki sen nähneet; miksi te turhia kuvittelette?
13 Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentől, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:
Tämä on jumalattoman ihmisen osa, Jumalan varaama, tämä on perintöosa, jonka väkivaltaiset Kaikkivaltiaalta saavat.
14 Ha megsokasulnak is az ő fiai, a kardnak sokasulnak meg, és az ő magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.
Jos hänellä on paljonkin lapsia, ovat ne miekan omia; eikä hänen jälkeläisillään ole leipää ravinnoksi.
15 Az ő maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az ő özvegyeik meg sem siratják.
Jotka häneltä jäävät, ne saattaa rutto hautaan, eivätkä hänen leskensä pidä itkiäisiä.
16 Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:
Jos hän kokoaa hopeata kuin multaa ja kasaa vaatteita kuin savea,
17 Összeszerezheti ugyan, de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.
kasatkoon: vanhurskas pukee ne päällensä, ja viaton perii hopean.
18 Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csősz-csinálta kunyhó.
Hän rakentaa talonsa niinkuin kointoukka, se on kuin suojus, jonka vartija kyhää.
19 Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.
Rikkaana hän menee levolle: 'Ei häviä mitään'; hän avaa silmänsä, ja kaikki on mennyttä.
20 Meglepi őt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.
Kauhut yllättävät hänet kuin tulvavedet, yöllä tempaa hänet mukaansa rajuilma.
21 Felkapja őt a keleti szél és elviszi, elragadja őt helyéről.
Itätuuli vie hänet, niin että hän menee menojaan, ja puhaltaa hänet pois paikaltansa.
22 Nyilakat szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elől.
Jumala ampuu häneen nuolensa säälimättä; hänen täytyy paeta hänen kättänsä, minkä voi.
23 Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik őt az ő lakhelyéből.
Silloin paukutetaan hänelle kämmeniä ja vihelletään hänelle hänen asuinpaikaltansa."
