Jób 27
1 Jób pedig folytatá az ő beszédét, monda:
And Job addeth to lift up his simile, and saith: —
2 Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserűséggel illette az én lelkemet,
God liveth! He turned aside my judgment, And the Mighty — He made my soul bitter.
3 Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;
For all the while my breath [is] in me, And the spirit of God in my nostrils.
4 Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!
My lips do not speak perverseness, And my tongue doth not utter deceit.
5 Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.
Pollution to me — if I justify you, Till I expire I turn not aside mine integrity from me.
6 Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.
On my righteousness I have laid hold, And I do not let it go, My heart doth not reproach me while I live.
7 Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.
As the wicked is my enemy, And my withstander as the perverse.
8 Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét?
For what [is] the hope of the profane, When He doth cut off? When God doth cast off his soul?
9 Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljő a nyomorúság reá?
His cry doth God hear, When distress cometh on him?
10 Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?
On the Mighty doth he delight himself? Call God at all times?
11 Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.
I shew you by the hand of God, That which [is] with the Mighty I hide not.
12 Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!
Lo, ye — all of you — have seen, And why [is] this — ye are altogether vain?
13 Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentől, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:
This [is] the portion of wicked man with God, And the inheritance of terrible ones From the Mighty they receive.
14 Ha megsokasulnak is az ő fiai, a kardnak sokasulnak meg, és az ő magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.
If his sons multiply — for them [is] a sword. And his offspring [are] not satisfied [with] bread.
15 Az ő maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az ő özvegyeik meg sem siratják.
His remnant in death are buried, And his widows do not weep.
16 Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:
If he heap up as dust silver, And as clay prepare clothing,
17 Összeszerezheti ugyan, de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.
He prepareth — and the righteous putteth [it] on, And the silver the innocent doth apportion.
18 Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csősz-csinálta kunyhó.
He hath built as a moth his house, And as a booth a watchman hath made.
19 Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.
Rich he lieth down, and he is not gathered, His eyes he hath opened, and he is not.
20 Meglepi őt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.
Overtake him as waters do terrors, By night stolen him away hath a whirlwind.
21 Felkapja őt a keleti szél és elviszi, elragadja őt helyéről.
Take him up doth an east wind, and he goeth, And it frighteneth him from his place,
22 Nyilakat szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elől.
And it casteth at him, and doth not spare, From its hand he diligently fleeth.
23 Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik őt az ő lakhelyéből.
It clappeth at him its hands, And it hisseth at him from his place.
