Jób 27
1 Jób pedig folytatá az ő beszédét, monda:
Og Job blev ved at fremføre sit Billedsprog og sagde:
2 Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserűséggel illette az én lelkemet,
Saa sandt Gud lever, som har borttaget min Ret, og den Almægtige, som har beskelig bedrøvet min Sjæl!
3 Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;
— thi endnu er min Aand i mig, og Guds Aande i min Næse —
4 Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!
skulle mine Læber ikke tale Uret, og skal min Tunge ikke fremføre Svig.
5 Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.
Det være langt fra mig, at jeg skulde give eder Ret; indtil jeg opgiver Aanden, vil jeg ikke lade mig fratage min Uskyldighed.
6 Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.
Jeg vil holde paa min Retfærdighed og ikke lade af fra den; mit Hjerte skal ikke bebrejde mig nogen af mine Dage.
7 Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.
Min Fjende skal staa som en ugudelig, og den, som rejser sig imod mig, som en uretfærdig.
8 Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét?
Thi hvad er den vanhelliges Forventelse, naar Gud bortskærer og bortrykker hans Sjæl!
9 Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljő a nyomorúság reá?
Mon Gud skulde høre hans Skrig, naar Angest kommer over ham?
10 Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?
Kan han forlyste sig ved den Almægtige? kan han til hver en Tid paakalde Gud?
11 Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.
Jeg vil lære eder om Guds Haand; hvad der er hos den Almægtige, vil jeg ikke dølge.
12 Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!
Se, I have jo alle set det; hvorfor nære da en saadan Forfængelighed?
13 Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentől, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:
Dette er et ugudeligt Menneskes Del hos Gud og Voldsmænds Arv, som de faa af den Almægtige.
14 Ha megsokasulnak is az ő fiai, a kardnak sokasulnak meg, és az ő magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.
Har han mange Børn, hjemfalde de til Sværdet, og hans Afkom vil ikke mættes af Brød.
15 Az ő maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az ő özvegyeik meg sem siratják.
De, som blive tilovers af ham, skulle begraves ved Døden, og hans Enker skulle ikke begræde ham.
16 Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:
Naar han sanker Sølv som Støv og samler Klæder som Dynd,
17 Összeszerezheti ugyan, de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.
da samler han det vel, men den retfærdige skal iføre sig det, og den uskyldige skal dele Pengene.
18 Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csősz-csinálta kunyhó.
Han byggede sit Hus som Møl, og som en Hytte, en Vogter gør sig.
19 Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.
Rig lægger han sig og bliver ikke ved; sine Øjne oplader han og er ikke mere til.
20 Meglepi őt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.
Forskrækkelser skulle gribe ham som Vande, en Hvirvelvind skal bortstjæle ham om Natten.
21 Felkapja őt a keleti szél és elviszi, elragadja őt helyéről.
Østenvejret skal løfte ham op, og han farer bort, og det skal hvirvle ham bort fra sit Sted.
22 Nyilakat szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elől.
Og Gud skal skyde paa ham og ikke spare; med skal han ville fly fra hans Haand.
23 Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik őt az ő lakhelyéből.
Man skal klappe i Hænderne over ham og pibe ham bort fra hans Sted.
