< Jób 26 >
1 Jób pedig felele, és monda:
Därefter tog Job till orda och sade:
2 Bezzeg jól segítettél a tehetetlenen, meggyámolítottad az erőtelen kart!
Vilken hjälp har du ej skänkt den vanmäktige, huru har du ej stärkt den maktlöses arm!
3 Bezzeg jó tanácsot adtál a tudatlannak, és sok értelmet tanusítottál!
Vilka råd har du ej givit den ovise, och vilket överflöd av klokhet har du ej lagt i dagen!
4 Kivel beszélgettél, és kinek a lelke jött ki belőled?
Vem gav dig kraft att tala sådana ord, och vems ande var det som kom till orda ur dig?
5 A halottak is megremegnek tőle; a vizek alatt levők és azok lakói is.
Dödsrikets skuggor gripas av ångest, djupets vatten och de som bo däri.
6 Az alvilág mezítelen előtte, és eltakaratlan a holtak országa. (Sheol )
Dödsriket ligger blottat för honom, och avgrunden har intet täckelse. (Sheol )
7 Ő terjeszti ki északot az üresség fölé és függeszti föl a földet a semmiség fölé.
Han spänner ut nordanrymden över det tomma och hänger upp jorden på intet.
8 Ő köti össze felhőibe a vizeket úgy, hogy a felhő alattok meg nem hasad.
Han samlar vatten i sina moln såsom i ett knyte, och skyarna brista icke under bördan.
9 Ő rejti el királyi székének színét, felhőjét fölibe terítvén.
Han gömmer sin tron för vår åsyn, han omhöljer den med sina skyar.
10 Ő szab határt a víz színe fölé – a világosságnak és setétségnek elvégződéséig.
En rundel har han välvt såsom gräns för vattnen, där varest ljus ändas i mörker.
11 Az egek oszlopai megrendülnek, és düledeznek fenyegetéseitől.
Himmelens pelare skälva, de gripas av förfäran vid hans näpst.
12 Erejével felriasztja a tengert, és bölcseségével megtöri Ráhábot.
Med sin kraft förskräckte han havet, och genom sitt förstånd sönderkrossade han Rahab.
13 Lehelletével megékesíti az eget, keze átdöfi a futó kígyót.
Blott han andades, blev himmelen klar; hans hand genomborrade den snabba ormen.
14 Ímé, ezek az ő útainak részei, de mily kicsiny rész az, a mit meghallunk abból! Ám az ő hatalmának mennydörgését ki érthetné meg?
Se, detta är allenast utkanterna av hans verk; en sakta viskning är allt vad vi förnimma därom. Hans allmakts dunder, vem skulle kunna fatta det?