Jób 24
1 Miért is nem titkolja el a Mindenható az ő büntetésének idejét, és miért is nem látják meg az őt ismerők az ő ítéletének napjait?!
Kvi hev’kje Allvald tider set? Kvi ser hans vener ei hans dagar?
2 A határokat odább tolják, a nyájat elrabolják és legeltetik.
Dei fører deildesteinar burt, stel fe og sender det på beite,
3 Az árvák szamarát elhajtják, és az özvegynek ökrét zálogba viszik.
tek asnet frå den faderlause; tek kui enkja eig i pant.
4 Lelökik az útról a szegényeket, és a föld nyomorultjai együtt lappanganak.
Driv fatigfolk frå vegen burt; alt landsens småfolk kryp i skjol;
5 Ímé, mint a vad szamarak a sivatagban, úgy mennek ki munkájukra élelmet keresni; a puszta ad nékik kenyeret fiaik számára.
Lik ville asen fer dei ut til øydemarki med sitt stræv; og veidefang på ville heid er maten borni deira fær.
6 A mezőn a más vetését aratják, és a gonosznak szőlőjét szedik.
Dei haustar mark ved nattetid, og gudlaus manns vinhage plundrar.
7 Mezítelenül hálnak, testi ruha nélkül, még a hidegben sincs takarójuk.
Um natti nakne, utan klæde, dei hev for kulden inkje dekkje.
8 A hegyi zápor csurog le rólok, s hajlékuk nem lévén, a sziklát ölelik.
Dei våte vert av regn på fjell, held seg i bergufs utan livd,
9 Elszakítják az emlőtől az árvát, és a szegényen levőt zálogba viszik.
Ein farlaus lyt frå moderbarm ein armings klæde gjeng i pant.
10 Mezítelenül járnak, ruha nélkül, és éhesen vonszolják a kévét.
Dei nakne gjeng og klædelause, i hunger dei på kornband dreg.
11 Az ő kerítéseik közt ütik az olajat, és tapossák a kádakat, de szomjuhoznak.
Dei kreistar olje innum murar, dei persar vin og tyrster lel.
12 A városból haldoklók rimánkodnak, a megsebzettek lelke kiált, de Isten nem törődik e méltatlansággal.
Frå byen høyrest styn av menner, og gjenomstungne skrik um hjelp, men Gud ser ei slik meningsløysa.
13 Ezek pártot ütöttek a világosság ellen, utait nem is ismerik, nem ülnek annak ösvényein.
Det finst og fiendar åt ljoset; dei kjenner ikkje ljossens vegar og held seg ei på ljossens stigar.
14 Napkeltekor fölkel a gyilkos, megöli a szegényt és szűkölködőt, éjjel pedig olyan, mint a tolvaj.
Ved dagsprett mordaren stend upp, slær arm og fatig mann i hel, um natti er han so som tjuven.
15 A paráznának szeme pedig az alkonyatot lesi, mondván: Ne nézzen szem reám, és arczára álarczot teszen.
Horkaren spæjar etter skyming; han tenkjer: «Inkje auga ser meg.» Sitt andlit gøymer han med maska.
16 Setétben tör be a házakba; nappal elzárkóznak, nem szeretik a világosságot.
I myrkret bryt dei inn i hus, dei som ved dag seg inne stengjer dei seg inne; av ljoset vil dei ikkje vita.
17 Sőt inkább a reggel nékik olyan, mint a halálnak árnyéka, mert megbarátkoztak a halál árnyékának félelmeivel.
Myrk natt er morgon for deim alle; for natteskræmslorne dei kjenner.
18 Könnyen siklik tova a víz színén, birtoka átkozott a földön, nem tér a szőlőkbe vivő útra.
Snøgt fer han yver vatnet burt, bannstøytt vert jordi hans i landet; til vinberg gjeng han ikkje meir.
Som snøvatn kverv for turk og hite, so gløyper helheim deim som synda. (Sheol h7585)
20 Elfelejti őt az anyaméh, féregnek lesz édességévé, nem emlékeznek róla többé, és összetörik, mint a reves fa,
Av moderlivet gløymd han er, og makkar mettar seg på honom; det ingen er som minnest han; so brotsverk brest liksom eit tre.
21 A ki megrontotta a meddőt, a ki nem szül, és az özvegygyel jót nem tett.
Han plundra ho som ikkje fødde, som ufør var til barne-eign; mot enkja gjorde han’kje vel.
22 De megtámogatja erejével a hatalmasokat; felkel az, pedig nem bízott már az élethez.
Men han styd valdsmann med si kraft, og dei fær atter standa upp som hadde mist all von um livet.
23 Biztonságot ad néki, hogy támaszkodjék, de szemei vigyáznak azoknak útjaira.
Han styd deim so dei liver trygt, hans augo vaktar deira vegar.
24 Magasra emelkednek, egy kevés idő és már nincsenek! Alásülylyednek, mint akárki és elenyésznek; és levágattatnak, mint a búzakalász.
Høgt stig dei, brått - dei er’kje meir - dei sig og døyr som alle andre, vert skorne av som aks på strå.
25 Avagy nem így van-é? Ki hazudtolhatna meg engem, és tehetné semmivé beszédemet?
Er det’kje so? Kven legg imot? Kven gjer no mine ord um inkje?»
