Jób 23
1 Felele pedig Jób, és monda:
А Јов одговори и рече:
2 Még most is keserű az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, ha panaszkodom.
Још је тужњава моја одмет? А невоља је моја тежа од уздаха мојих.
3 Oh ha tudnám, hogy megtalálom őt, elmennék szinte az ő székéig.
О, кад бих знао како бих нашао Бога! Да отидем до престола Његовог,
4 Elébe terjeszteném ügyemet, számat megtölteném mentő erősségekkel.
Да разложим пред Њим парбу своју, и уста своја напуним разлога,
5 Hadd tudnám meg, mely szavakkal felelne nékem; hadd érteném meg, mit szólana hozzám.
Да знам шта би ми одговорио, и разумем шта би ми рекао.
6 Vajjon erejének nagy volta szerint perelne-é velem? Nem; csak figyelmezne reám!
Би ли се према великој својој сили прео са мном? Не; него би ми помогао.
7 Ott egy igaz perelne ő vele; azért megszabadulhatnék birámtól örökre!
Онде би се праведан човек могао правдати с Њим, и ослободио бих се за свагда од свог судије.
8 Ámde kelet felé megyek és nincsen ő, nyugot felé és nem veszem őt észre.
Гле, ако пођем напред, нема Га; ако ли натраг, не находим Га;
9 Bal kéz felől cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felől rejtőzködik és nem láthatom.
Ако на лево ради, не видим Га; ако на десно, заклонио се, не могу Га видети.
10 De ő jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany.
Али Он зна пут мој; кад ме окуша, изаћи ћу као злато.
11 Lábam az ő nyomdokát követte; utát megőriztem és nem hajoltam el.
По стопама је Његовим ступала нога моја; пута Његова држао сам се, и не зађох.
12 Az ő ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát.
Од заповести уста Његових нисам одступао; чувао сам речи уста Његових више него свој ужитак.
13 Ő azonban megmarad egy mellett. Kicsoda téríthetné el őt? És a mit megkiván lelke, azt meg is teszi.
Али кад Он шта науми, ко ће Га одвратити? Шта душа Његова зажели, оно чини.
14 Bizony végbe viszi, a mi felőlem elrendeltetett, és ilyen még sok van ő nála.
И извршиће шта је наумио за ме; и тога има у Њега много.
15 Azért rettegek az ő színe előtt, és ha csak rá gondolok is, félek tőle.
Зато сам се уплашио од Њега; и кад то мислим, страх ме је од Њега.
16 Mert Isten félemlítette meg az én szívemet, a Mindenható rettentett meg engem.
Бог је растопио срце моје, Свемогући ме је уплашио.
17 Miért is nem pusztultam el e sötétség előtt, vagy miért nem takarta el előlem e homályt?!
Што не погибох пре мрака? И што не сакри мрак испред мене?
