Jób 23
1 Felele pedig Jób, és monda:
Bet Ījabs atbildēja un sacīja:
2 Még most is keserű az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, ha panaszkodom.
Vēl šodien man jātiepjas manās vaimanās, tā roka uz manis ir smagāka, nekā manas nopūtas.
3 Oh ha tudnám, hogy megtalálom őt, elmennék szinte az ő székéig.
Ak kaut es Viņu zinātu atrast un varētu aiztikt līdz Viņa krēslam.
4 Elébe terjeszteném ügyemet, számat megtölteném mentő erősségekkel.
Es Viņam liktu priekšā savu lietu un raudzītu pierādīt savu taisnību.
5 Hadd tudnám meg, mely szavakkal felelne nékem; hadd érteném meg, mit szólana hozzám.
Es gribētu dzirdēt tos vārdus, ko Viņš man atbildētu, un vērā ņemt, ko Viņš man sacītu:
6 Vajjon erejének nagy volta szerint perelne-é velem? Nem; csak figyelmezne reám!
Vai Viņš pēc Sava lielā spēka ar mani tiesāsies? Nē, Viņš klausīsies uz mani.
7 Ott egy igaz perelne ő vele; azért megszabadulhatnék birámtól örökre!
Tad taisns ar Viņu tiesātos, un es mūžam taptu izglābts no sava soģa.
8 Ámde kelet felé megyek és nincsen ő, nyugot felé és nem veszem őt észre.
Bet, ja es eju pret rītiem, tad Viņa tur nav, ja eju pret vakariem, tad Viņu nemanu.
9 Bal kéz felől cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felől rejtőzködik és nem láthatom.
Ja Viņš ziemeļos dara Savu darbu, tad es Viņu neraugu, ja Viņš nogriežas uz dienasvidu, tad es Viņu neredzu.
10 De ő jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany.
Bet Viņš zina manu ceļu; ja Viņš mani pārbaudītu, tad es taptu atrasts kā zelts.
11 Lábam az ő nyomdokát követte; utát megőriztem és nem hajoltam el.
Mana kāja turējās Viņa pēdās, es Viņa ceļu esmu sargājis un neesmu atkāpies.
12 Az ő ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát.
No Viņa lūpu pavēles es neesmu atkāpies, Viņa mutes vārdus es vairāk esmu glabājis nekā savu padomu.
13 Ő azonban megmarad egy mellett. Kicsoda téríthetné el őt? És a mit megkiván lelke, azt meg is teszi.
Bet kad Viņš uz ko pastāv, kas Viņu novērsīs? Ko Viņš grib, to Viņš dara.
14 Bizony végbe viszi, a mi felőlem elrendeltetett, és ilyen még sok van ő nála.
Jo Viņš izdara, ko Viņš par mani nodomājis, un vēl daudz tādu padomu ir pie Viņa.
15 Azért rettegek az ő színe előtt, és ha csak rá gondolok is, félek tőle.
Tādēļ es iztrūcinājos priekš Viņa vaiga; kad es to apdomāju, tad es bīstos Viņa priekšā.
16 Mert Isten félemlítette meg az én szívemet, a Mindenható rettentett meg engem.
Tas stiprais Dievs manu sirdi darījis bailīgu, un tas Visuvarenais mani iztrūcinājis.
17 Miért is nem pusztultam el e sötétség előtt, vagy miért nem takarta el előlem e homályt?!
Jo tādā tumsībā es vēl neesmu izdeldēts, lai gan tumsa manu vaigu apklājusi.
