Jób 23

1 Felele pedig Jób, és monda:

Respondens autem Iob, ait:

2 Még most is keserű az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, ha panaszkodom.

Nunc quoque in amaritudine est sermo meus, et manus plagæ meæ aggravata est super gemitum meum.

3 Oh ha tudnám, hogy megtalálom őt, elmennék szinte az ő székéig.

Quis mihi tribuat ut cognoscam et inveniam illum, et veniam usque ad solium eius?

4 Elébe terjeszteném ügyemet, számat megtölteném mentő erősségekkel.

Ponam coram eo iudicium, et os meum replebo increpationibus,

5 Hadd tudnám meg, mely szavakkal felelne nékem; hadd érteném meg, mit szólana hozzám.

Ut sciam verba, quæ mihi respondeat, et intelligam quid loquatur mihi.

6 Vajjon erejének nagy volta szerint perelne-é velem? Nem; csak figyelmezne reám!

Nolo multa fortitudine contendat mecum, nec magnitudinis suæ mole me premat.

7 Ott egy igaz perelne ő vele; azért megszabadulhatnék birámtól örökre!

Proponat æquitatem contra me, et perveniat ad victoriam iudicium meum.

8 Ámde kelet felé megyek és nincsen ő, nyugot felé és nem veszem őt észre.

Si ad Orientem iero, non apparet: si ad Occidentem, non intelligam eum.

9 Bal kéz felől cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felől rejtőzködik és nem láthatom.

Si ad sinistram, quid agam? non apprehendam eum: si me vertam ad dexteram, non videbo illum.

10 De ő jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany.

Ipse vero scit viam meam, et probavit me quasi aurum, quod per ignem transit:

11 Lábam az ő nyomdokát követte; utát megőriztem és nem hajoltam el.

Vestigia eius secutus est pes meus, viam eius custodivi, et non declinavi ex ea.

12 Az ő ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát.

A mandatis labiorum eius non recessi, et in sinu meo abscondi verba oris eius.

13 Ő azonban megmarad egy mellett. Kicsoda téríthetné el őt? És a mit megkiván lelke, azt meg is teszi.

Ipse enim solus est, et nemo avertere potest cogitationem eius: et anima eius quodcumque voluit, hoc fecit.

14 Bizony végbe viszi, a mi felőlem elrendeltetett, és ilyen még sok van ő nála.

Cum expleverit in me voluntatem suam, et alia multa similia præsto sunt ei.

15 Azért rettegek az ő színe előtt, és ha csak rá gondolok is, félek tőle.

Et idcirco a facie eius turbatus sum, et considerans eum, timore sollicitor.

16 Mert Isten félemlítette meg az én szívemet, a Mindenható rettentett meg engem.

Deus mollivit cor meum, et Omnipotens conturbavit me.

17 Miért is nem pusztultam el e sötétség előtt, vagy miért nem takarta el előlem e homályt?!

Non enim perii propter imminentes tenebras, nec faciem meam operuit caligo.