Jób 23

1 Felele pedig Jób, és monda:

Respondens autem Job, ait:

2 Még most is keserű az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, ha panaszkodom.

[Nunc quoque in amaritudine est sermo meus, et manus plagæ meæ aggravata est super gemitum meum.

3 Oh ha tudnám, hogy megtalálom őt, elmennék szinte az ő székéig.

Quis mihi tribuat ut cognoscam et inveniam illum, et veniam usque ad solium ejus?

4 Elébe terjeszteném ügyemet, számat megtölteném mentő erősségekkel.

Ponam coram eo judicium, et os meum replebo increpationibus:

5 Hadd tudnám meg, mely szavakkal felelne nékem; hadd érteném meg, mit szólana hozzám.

ut sciam verba quæ mihi respondeat, et intelligam quid loquatur mihi.

6 Vajjon erejének nagy volta szerint perelne-é velem? Nem; csak figyelmezne reám!

Nolo multa fortitudine contendat mecum, nec magnitudinis suæ mole me premat.

7 Ott egy igaz perelne ő vele; azért megszabadulhatnék birámtól örökre!

Proponat æquitatem contra me, et perveniat ad victoriam judicium meum.

8 Ámde kelet felé megyek és nincsen ő, nyugot felé és nem veszem őt észre.

Si ad orientem iero, non apparet; si ad occidentem, non intelligam eum.

9 Bal kéz felől cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felől rejtőzködik és nem láthatom.

Si ad sinistram, quid agam? non apprehendam eum; si me vertam ad dexteram, non videbo illum.

10 De ő jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany.

Ipse vero scit viam meam, et probavit me quasi aurum quod per ignem transit.

11 Lábam az ő nyomdokát követte; utát megőriztem és nem hajoltam el.

Vestigia ejus secutus est pes meus: viam ejus custodivi, et non declinavi ex ea.

12 Az ő ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát.

A mandatis labiorum ejus non recessi, et in sinu meo abscondi verba oris ejus.

13 Ő azonban megmarad egy mellett. Kicsoda téríthetné el őt? És a mit megkiván lelke, azt meg is teszi.

Ipse enim solus est, et nemo avertere potest cogitationem ejus: et anima ejus quodcumque voluit, hoc fecit.

14 Bizony végbe viszi, a mi felőlem elrendeltetett, és ilyen még sok van ő nála.

Cum expleverit in me voluntatem suam, et alia multa similia præsto sunt ei.

15 Azért rettegek az ő színe előtt, és ha csak rá gondolok is, félek tőle.

Et idcirco a facie ejus turbatus sum, et considerans eum, timore sollicitor.

16 Mert Isten félemlítette meg az én szívemet, a Mindenható rettentett meg engem.

Deus mollivit cor meum, et Omnipotens conturbavit me.

17 Miért is nem pusztultam el e sötétség előtt, vagy miért nem takarta el előlem e homályt?!

Non enim perii propter imminentes tenebras, nec faciem meam operuit caligo.]