Jób 19
1 Felele pedig Jób, és monda:
Job svarade, och sade:
2 Meddig búsítjátok még a lelkemet, és kínoztok engem beszéddel?
Hvi plågen I dock mina själ, och döfven mig neder med ordom?
3 Tízszer is meggyaláztatok már engem; nem pirultok, hogy így erősködtök ellenem?
I hafven nu i tio gångor hädat mig, och I skämmen eder intet, att I så omdrifven mig.
4 Még ha csakugyan tévedtem is, tévedésem énmagamra hárul.
Far jag vill, så far jag mig vill.
5 Avagy csakugyan pöffeszkedni akartok ellenem, és feddődni az én gyalázatom felett?
Men I upphäfven eder sannerliga emot mig, och straffen mig till min smälek.
6 Tudjátok meg hát, hogy Isten alázott meg engem, és az ő hálójával ő vett engem körül.
Märker dock en gång, att Gud gör mig orätt, och hafver invefvat mig uti sin garn.
7 Ímé, kiáltozom az erőszak miatt, de meg nem hallgattatom, segélyért kiáltok, de nincsen igazság.
Si, om jag än ropar öfver öfvervåld, så varder jag dock intet hörd; jag ropar, och här är ingen rätt.
8 Utamat úgy elgátolta, hogy nem mehetek át rajta, és az én ösvényemre sötétséget vetett.
Han hafver igentäppt min väg, att jag icke kan gå der fram; och hafver satt mörker uppå min stig.
9 Tisztességemből kivetkőztetett, és fejemnek koronáját elvevé.
Han hafver utuklädt mig mina äro, och tagit kronona utaf mitt hufvud.
10 Megronta köröskörül, hogy elveszszek, és reménységemet, mint a fát, letördelé.
Han hafver sönderbråkat mig allt omkring, och låter mig gå; och hafver uppryckt mitt hopp såsom ett trä.
11 Felgerjesztette haragját ellenem, és úgy bánt velem, mint ellenségeivel.
Hans vrede hafver förgrymmat sig öfver mig, och han håller mig för sin fienda.
12 Seregei együtt jövének be és utat csinálnak ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak.
Hans krigsmän äro tillika komne, och hafva lagt sin väg öfver mig; och hafva lägrat sig allt omkring mina hyddo.
13 Atyámfiait távol űzé mellőlem, barátaim egészen elidegenedtek tőlem.
Han hafver låtit komma mina bröder långt ifrå mig, och mine kände vänner äro mig främmande vordne.
14 Rokonaim visszahúzódtak, ismerőseim pedig elfelejtkeznek rólam.
Mine näste hafva unddragit sig, och mine vänner hafva förgätit mig.
15 Házam zsellérei és szolgálóim idegennek tartanak engem, jövevény lettem előttök.
Mitt husfolk och mina tjensteqvinnor hålla mig för främmande; jag är vorden okänd för deras ögon.
16 Ha a szolgámat kiáltom, nem felel, még ha könyörgök is néki.
Jag ropade min tjenare, och han svarade mig intet; jag måste bedja honom med min egen mun.
17 Lehelletem idegenné lett házastársam előtt, s könyörgésem az én ágyékom magzatai előtt.
Min hustru stygges vid min anda; jag måste knekta mins lifs barn.
18 Még a kisdedek is megvetnek engem, ha fölkelek, ellenem szólnak nékem.
Förakta också mig de unga barn; om jag uppreser mig, så tala de emot mig.
19 Megútált minden meghitt emberem; a kiket szerettem, azok is ellenem fordultak.
Alle mine trogne vänner hafva styggelse vid mig, och de jag kär hade, hafva vändt sig emot mig.
20 Bőrömhöz és húsomhoz ragadt az én csontom, csak fogam húsával menekültem meg.
Min ben låda vid min hud och kött; jag kan med hudene icke skyla mina tänder.
21 Könyörüljetek rajtam, könyörüljetek rajtam, oh ti barátaim, mert az Isten keze érintett engem!
Förbarmer eder öfver mig; förbarmer eder öfver mig, ju I mine vänner; ty Guds hand hafver kommit vid mig.
22 Miért üldöztök engem úgy, mint az Isten, és mért nem elégesztek meg a testemmel?
Hvi förföljen I mig såväl som Gud, och kunnen af mitt kött icke mätte varda?
23 Oh, vajha az én beszédeim leirattatnának, oh, vajha könyvbe feljegyeztetnének!
Ack! att mitt tal måtte skrifvet varda; ack! att det måtte uti en bok satt varda;
24 Vasvesszővel és ónnal örökre kősziklába metszetnének!
Med en jernstyl ingrafvet uti bly; och till en evig åminnelse hugget i sten:
25 Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.
Jag vet att min Förlossare lefver; och han skall på sistone uppväcka mig af jordene;
26 És miután ezt a bőrömet megrágják, testem nélkül látom meg az Istent.
Och jag skall sedan med desso mine hud omklädd varda, och skall i mitt kött få se Gud.
27 A kit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más. Az én veséim megemésztettek én bennem;
Honom skall jag mig se, och min ögon skola skåda honom, och ingen annan. Mine njurar äro upptärde uti mino sköte;
28 Mert ezt mondjátok: Hogyan fogjuk őt üldözni! látva, hogy a dolog gyökere én bennem rejlik.
Ty I sägen: Huru skole vi förfölja honom, och finna en sak emot honom?
29 Féljetek a fegyvertől, mert a fegyver a bűnök miatt való büntetés, hogy megtudjátok, hogy van ítélet!
Frukter eder för svärdet; förty svärdet är en hämnd öfver missgerningar; på det I veta mågen, att näpst är till.
