Jób 19
1 Felele pedig Jób, és monda:
Job vastasi ja sanoi:
2 Meddig búsítjátok még a lelkemet, és kínoztok engem beszéddel?
"Kuinka kauan te vaivaatte minun sieluani ja runtelette minua sanoillanne?
3 Tízszer is meggyaláztatok már engem; nem pirultok, hogy így erősködtök ellenem?
Jo kymmenenkin kertaa olette minua häväisseet, häpeämättä te minua rääkkäätte.
4 Még ha csakugyan tévedtem is, tévedésem énmagamra hárul.
Olenko todella hairahtunut, yöpyykö hairahdukseni minun luonani?
5 Avagy csakugyan pöffeszkedni akartok ellenem, és feddődni az én gyalázatom felett?
Tahi voitteko todella ylvästellä minua vastaan ja todistaa minun ansainneen häpeäni?
6 Tudjátok meg hát, hogy Isten alázott meg engem, és az ő hálójával ő vett engem körül.
Tietäkää siis, että Jumala on tehnyt minulle vääryyttä ja on kietonut minut verkkoonsa.
7 Ímé, kiáltozom az erőszak miatt, de meg nem hallgattatom, segélyért kiáltok, de nincsen igazság.
Katso, minä huudan: 'Väkivaltaa!' enkä saa vastausta; huudan apua, mutta ei ole mitään oikeutta.
8 Utamat úgy elgátolta, hogy nem mehetek át rajta, és az én ösvényemre sötétséget vetett.
Hän on aidannut tieni, niin etten pääse ylitse, ja on levittänyt pimeyden poluilleni.
9 Tisztességemből kivetkőztetett, és fejemnek koronáját elvevé.
Hän on riisunut minulta kunniani ja ottanut kruunun minun päästäni.
10 Megronta köröskörül, hogy elveszszek, és reménységemet, mint a fát, letördelé.
Hän repi minut maahan joka puolelta, niin että olen mennyttä, ja hän tempasi irti toivoni niinkuin puun.
11 Felgerjesztette haragját ellenem, és úgy bánt velem, mint ellenségeivel.
Hän päästi vihansa syttymään minua vastaan ja piti minua vihollisenansa.
12 Seregei együtt jövének be és utat csinálnak ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak.
Hänen sotajoukkonsa tulivat yhdessä ja tekivät tiensä minua vastaan ja leiriytyivät minun majani ympärille.
13 Atyámfiait távol űzé mellőlem, barátaim egészen elidegenedtek tőlem.
Veljeni hän on minusta loitontanut; tuttavani ovat minusta aivan vieraantuneet.
14 Rokonaim visszahúzódtak, ismerőseim pedig elfelejtkeznek rólam.
Läheiseni ovat minusta luopuneet, ja uskottuni ovat unhottaneet minut.
15 Házam zsellérei és szolgálóim idegennek tartanak engem, jövevény lettem előttök.
Ne, jotka talossani majailevat, ja palvelijattareni pitävät minua muukalaisena, minä olen tullut vieraaksi heidän silmissään.
16 Ha a szolgámat kiáltom, nem felel, még ha könyörgök is néki.
Minä kutsun palvelijaani, eikä hän vastaa; minun suuni täytyy nöyrästi rukoilla häntä.
17 Lehelletem idegenné lett házastársam előtt, s könyörgésem az én ágyékom magzatai előtt.
Hengitykseni on vastenmielinen vaimolleni, hajuni on äitini pojista ilkeä.
18 Még a kisdedek is megvetnek engem, ha fölkelek, ellenem szólnak nékem.
Poikasetkin halveksivat minua; kun nousen, niin he puhuvat minusta pilkkojaan.
19 Megútált minden meghitt emberem; a kiket szerettem, azok is ellenem fordultak.
Kaikki seuratoverini inhoavat minua, ja ne, joita minä rakastin, ovat kääntyneet minua vastaan.
20 Bőrömhöz és húsomhoz ragadt az én csontom, csak fogam húsával menekültem meg.
Luuni ovat tarttuneet nahkaani, ihooni, eikä minusta ole enää kuin ikenet jäljellä.
21 Könyörüljetek rajtam, könyörüljetek rajtam, oh ti barátaim, mert az Isten keze érintett engem!
Armahtakaa minua, armahtakaa, te, minun ystäväni, sillä Jumalan käsi on minuun koskenut.
22 Miért üldöztök engem úgy, mint az Isten, és mért nem elégesztek meg a testemmel?
Miksi vainoatte minua niinkuin Jumala, ettekä saa kylläänne minun lihastani?
23 Oh, vajha az én beszédeim leirattatnának, oh, vajha könyvbe feljegyeztetnének!
Oi, jospa minun sanani kirjoitettaisiin muistiin, jospa ne piirrettäisiin kirjaan,
24 Vasvesszővel és ónnal örökre kősziklába metszetnének!
rautataltalla ja lyijyllä hakattaisiin kallioon ikuisiksi ajoiksi!
25 Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.
Mutta minä tiedän lunastajani elävän, ja viimeisenä hän on seisova multien päällä.
26 És miután ezt a bőrömet megrágják, testem nélkül látom meg az Istent.
Ja sittenkuin tämä nahka on yltäni raastettu ja olen ruumiistani irti, saan minä nähdä Jumalan.
27 A kit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más. Az én veséim megemésztettek én bennem;
Hänet olen minä näkevä apunani; minun silmäni saavat nähdä hänet-eikä vieraana. Munaskuuni hiukeavat sisimmässäni.
28 Mert ezt mondjátok: Hogyan fogjuk őt üldözni! látva, hogy a dolog gyökere én bennem rejlik.
Kun sanotte: 'Kuinka vainoammekaan häntä!' -minusta muka löydetään asian juuri-
29 Féljetek a fegyvertől, mert a fegyver a bűnök miatt való büntetés, hogy megtudjátok, hogy van ítélet!
niin peljätkää miekkaa, sillä viha on kohtaava miekanalaisia pahoja töitä, tietääksenne, että tuomari on."
