Jób 17
1 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
Il mio soffio vitale si spenge, i miei giorni si estinguono, il sepolcro m’aspetta!
2 Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt.
Sono attorniato di schernitori e non posso chiuder occhio per via delle lor parole amare.
3 Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; különben ki csap velem kezet?
O Dio, da’ un pegno, sii tu il mio mallevadore presso di te; se no, chi metterà la sua nella mia mano?
4 Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket.
Poiché tu hai chiuso il cuor di costoro alla ragione, e però non li farai trionfare.
5 A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.
Chi denunzia un amico sì che diventi preda altrui, vedrà venir meno gli occhi de’ suoi figli.
6 Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök.
Egli m’ha reso la favola dei popoli, e son divenuto un essere a cui si sputa in faccia.
7 A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.
L’occhio mio si oscura pel dolore, tutte le mie membra non son più che un’ombra.
8 Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.
Gli uomini retti ne son colpiti di stupore, e l’innocente insorge contro l’empio;
9 Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz.
ma il giusto si attiene saldo alla sua via, e chi ha le mani pure viepiù si fortifica.
10 Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.
Quanto a voi tutti, tornate pure, fatevi avanti, ma fra voi non troverò alcun savio.
11 Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.
I miei giorni passano, i miei disegni, i disegni cari al mio cuore, sono distrutti,
12 Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.
e costoro pretendon che la notte sia giorno, che la luce sia vicina, quando tutto è buio!
Se aspetto come casa mia il soggiorno de’ morti, se già mi son fatto il letto nelle tenebre, (Sheol h7585)
14 A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.
se ormai dico al sepolcro “tu sei mio padre” e ai vermi: “siete mia madre e mia sorella”,
15 Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel?
dov’è dunque la mia speranza? questa speranza mia chi la può scorgere?
