Jób 17
1 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
Szellemem meg van törve, napjaim elenyésztek, sírok várnak rám!
2 Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt.
Bizony csúfolkodással illetnek engem, és zaklatásukon kell időznie szememnek.
3 Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; különben ki csap velem kezet?
Állj jót, kérlek: kezeskedjél értem tenmagadnál! Ki az, ki kezet csap velem?
4 Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket.
Mert az ő szívöket elzártad az eszességtől, azért nem engeded felülkerekedniök.
5 A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.
Ki osztályrészért elárul barátot, fiainak szemei el fognak epedni.
6 Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök.
Oda állított engem, hogy példálózzanak népek, s azzá lettem, hogy arczúl köpnek.
7 A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.
Elhomályosúlt bosszúságtól szemem, s tagjaim akár az árnyék mindannyi.
8 Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.
Eliszonyodnak e miatt az egyenesek, s az ártatlan fölgerjed az istentelen ellen;
9 Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz.
és az igaz ragaszkodik útjához s a tiszta kezű gyarapodik szilárdságban.
10 Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.
Azonban ti mindannyian csak jöjjetek újra, de nem találok köztetek bölcset.
11 Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.
Napjaim elmúltak, gondolataim elszakadtak, szívemnek tulajdonai!
12 Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.
Az éjszakát nappallá teszik, a világosságot közelebbé a sötétségnél
Ha az alvilágot házamul reméltem, a sötétségben megterítette mágyamat, (Sheol h7585)
14 A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.
a veremnek így szóltam: atyám vagy! anyám és testvérem! a féregnek:
15 Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel?
hol van tehát reménységem, és reménységem – ki látja meg?
