Jób 17

1 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.

Mon souffle s’épuise, mes jours s’éteignent, il ne me reste plus que le tombeau.

2 Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt.

Je suis environné de moqueurs, mon œil veille au milieu de leurs outrages.

3 Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; különben ki csap velem kezet?

O Dieu, fais-toi auprès de toi-même ma caution: quel autre voudrait me frapper dans la main?

4 Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket.

Car tu as fermé leur cœur à la sagesse; ne permets donc pas qu’ils s’élèvent.

5 A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.

Tel invite ses amis au partage, quand défaillent les yeux de ses enfants.

6 Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök.

Il a fait de moi la risée des peuples; je suis l’homme à qui l’on crache au visage.

7 A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.

Mon œil est voilé par le chagrin, et tous mes membres ne sont plus qu’une ombre.

8 Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.

Les hommes droits en sont stupéfaits, et l’innocent s’irrite contre l’impie.

9 Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz.

Le juste néanmoins demeure ferme dans sa voie, et qui a les mains pures redouble de courage.

10 Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.

Mais vous tous, revenez, venez donc; ne trouverai-je pas un sage parmi vous?

11 Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.

Mes jours sont écoulés, mes projets anéantis, ces projets que caressait mon cœur.

12 Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.

De la nuit ils font le jour; en face des ténèbres, ils disent que la lumière est proche!

13 Ha reménykedem is, a sír már az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat. (Sheol h7585)

J’ai beau attendre, le schéol est ma demeure; dans les ténèbres j’ai disposé ma couche. (Sheol h7585)

14 A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.

J’ai dit à la fosse: « Tu es mon père; » aux vers: « Vous êtes ma mère et ma sœur! »

15 Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel?

Où est donc mon espérance? Mon espérance, qui peut la voir?

16 Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban. (Sheol h7585)

Elle est descendue aux portes du schéol, si du moins dans la poussière on trouve du repos!... (Sheol h7585)