Jób 17

1 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.

"Minun henkeni on rikki raastettu, minun päiväni sammuvat, kalmisto on minun osani.

2 Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt.

Totisesti, pilkka piirittää minua ja silmäni täytyy yhä katsella heidän ynseilyänsä.

3 Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; különben ki csap velem kezet?

Aseta puolestani pantti talteesi; kuka muu rupeaisi kättä lyöden minun takaajakseni?

4 Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket.

Sillä sinä olet sulkenut ymmärrykseltä heidän sydämensä; sentähden sinä et päästä heitä voitolle.

5 A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.

Ystäviä kutsutaan osajaolle, mutta omilta lapsilta raukeavat silmät.

6 Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök.

Minut on pantu kansoille sananlaskuksi; silmille syljettäväksi minä olen tullut.

7 A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.

Minun silmäni on hämärtynyt surusta, ja kaikki minun jäseneni ovat kuin varjo.

8 Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.

Tästä oikeamieliset hämmästyvät, ja viatonta kuohuttaa jumalattoman meno.

9 Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz.

Mutta hurskas pysyy tiellänsä, ja se, jolla on puhtaat kädet, kasvaa voimassa.

10 Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.

Mutta te kaikki, tulkaa jälleen tänne; en löydä minä viisasta joukostanne.

11 Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.

Päiväni ovat menneet, rauenneet ovat aivoitukseni, mitä sydämeni ikävöitsi.

12 Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.

Yön he tekevät päiväksi; valo muka lähenee pimeydestä.

13 Ha reménykedem is, a sír már az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat. (Sheol h7585)

Jos kuinka toivon, on tuonela asuntoni; minä levitän vuoteeni pimeyteen, (Sheol h7585)

14 A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.

minä sanon haudalle: 'Sinä olet isäni', ja madoille: 'Äitini ja sisareni'.

15 Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel?

Missä on silloin minun toivoni, ja kuka saa minun toivoani katsella?

16 Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban. (Sheol h7585)

Ne astuvat alas tuonelan salpojen taa, kun yhdessä lepäämme tomussa." (Sheol h7585)