Jób 17
1 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
My spirit, is broken, My days, are extinguished, Graves, are left me.
2 Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt.
Verily there are mockers, with me! And, on their insults, mine eye doth rest.
3 Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; különben ki csap velem kezet?
Appoint it, I pray thee—be thou surety for me with thyself, Who is there that, on my side, can pledge himself?
4 Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket.
For, their heart, hast thou kept back from understanding, On this account, thou wilt not exalt them.
5 A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.
He that, for a share, denounceth friends, even, the eyes of his children, shall be dim.
6 Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök.
But he hath set me, as the byword of peoples, And, one to be spit on in the face, do I become.
7 A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.
Therefore hath mine eye become dim from vexation, and, my members, are like a shadow, all of them.
8 Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.
Upright men shall be astounded over this, and, the innocent, against the impious, shall rouse themselves.
9 Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz.
That the righteous may hold on his way, and, the clean of hands, increase in strength.
10 Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.
But indeed, as for them all, will ye bethink yourselves and enter into it, I pray you? Or shall I not find, among you, one who is wise?
11 Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.
My days, are past, my purposes, are broken off, the possessions of my heart!
12 Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.
Night for day, they appoint, Light, is near, by reason of darkness!
If I wait for hades as my house, in darkness, have spread out my couch; (Sheol h7585)
14 A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.
To corruption, have exclaimed, My father, thou! My mother! and My sister! to the worm.
15 Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel?
Where then would be my hope? And, as for my blessedness, who should see it!
