< Jób 17 >

1 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
Mijn geest gebroken, mijn dagen geblust, Mij rest slechts het graf!
2 Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt.
Ben ik niet het mikpunt van spot, Verkwijnt niet mijn oog door de bittere verwijten?
3 Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; különben ki csap velem kezet?
Stel Uzelf bij U tot borg voor mijl; Wie anders zou voor mij handslag geven?
4 Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket.
Want hùn hart hebt Gij voor inzicht gesloten, En daarom steken zij de hand niet uit;
5 A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.
Men beklaagt het lot van zijn vrienden Terwijl de ogen versmachten van de eigen kinderen;
6 Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök.
Men heeft mij tot spreekwoord gemaakt bij de mensen, Ik ben een, wien men in het aangezicht spuwt!
7 A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.
Mijn oog is dof van verdriet, Mijn leden zijn tot een schaduw vervluchtigd!
8 Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.
De braven ontstellen ervan, De onschuldige is jaloers op den boze:
9 Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz.
Moet de rechtvaardige toch zijn weg maar bewandelen, Wie rein van handen is, zijn kracht nog verdubbelen?
10 Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.
En daarom, hoe gij u allen wendt of keert, Een wijze vind ik onder u niet;
11 Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.
Mijn levensdagen zijn voorbij, Mijn plannen, mijn hartewensen vernield!
12 Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.
Men maakt een dag van de nacht, Van duisternis het morgenlicht!
13 Ha reménykedem is, a sír már az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat. (Sheol h7585)
Kan ik nog hopen? Het dodenrijk is mijn huis, In de duisternis heb ik mijn leger gespreid; (Sheol h7585)
14 A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.
Tot het graf geroepen: Gij zijt mijn vader, Tot de wormen: Gij zijt mijn moeder en zusters!
15 Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel?
Waar is mijn hoop, Mijn geluk, wie kan het ontdekken:
16 Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban. (Sheol h7585)
Zullen ze met mij in het dodenrijk dalen, Zinken wij samen neer in het stof? (Sheol h7585)

< Jób 17 >