Jób 16
1 Felele pedig Jób, és monda:
Job svarade, och sade:
2 Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!
Jag hafver sådana ofta hört; I ären alle arme hugsvalare.
3 Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy így felelsz?
När vilja dock dessa lösa ord hafva en ända? Eller hvad fattas dig, att du så svarar?
4 Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;
Jag kunde ock väl tala såsom I; jag ville att edor själ vore i mine själs stad; jag ville ock finna ord emot eder, och så rista mitt hufvud öfver eder.
5 Erősíthetnélek titeket csak a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené fájdalmatokat.
Jag ville styrka eder med munnen, och tala af sinnet med mina läppar.
6 Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem?
Men om jag än talar, så skonar min svede mig dock intet; låter jag ock blifvat, så går han dock intet ifrå mig.
7 Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.
Men nu gör han mig vedermödo, och förstörer all min ledamot.
8 Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem.
Han hafver mig gjort skrynkotan, och vittnar emot mig; och min motståndare hafver sig upp emot mig, och svarar emot mig.
9 Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.
Hans vrede sliter mig, och den som är mig vred, biter samman tänderna öfver mig; min motståndare ser hvasst med sin ögon på mig.
10 Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.
De gapa med sin mun emot mig, och hafva hånliga slagit mig vid mitt kindben; de hafva tillhopa släckt sin harm på mig.
11 Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.
Gud hafver öfvergifvit mig dem orättfärdiga, och låtit mig komma i de ogudaktigas händer.
12 Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának.
Jag var rik, men han hafver mig gjort till intet; han hafver tagit mig vid halsen, och sönderslitit mig, och uppsatt mig sig till ett mål.
13 Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.
Han hafver kringhvärft mig med sina skyttor; han hafver sargat mina njurar, och intet skonat; han hafver utgjutit min galla på jordena.
14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.
Han hafver gjort mig ett sår öfver det andra; han hafver öfverfallit mig såsom en kämpe.
15 Zsák-ruhát varrék az én fekélyes bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.
Jag hafver sömmat en säck på mina hud, och hafver lagt mitt horn i mull.
16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt;
Mitt ansigte är svullet af gråt, och min ögonlock äro vorden mörk;
17 Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.
Ändock att ingen orättfärdighet är i mine hand, och min bön är ren.
18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!
Ack jord! öfvertäck icke mitt blod, och mitt rop hafve intet rum.
19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!
Och si nu, mitt vittne är i himmelen, och den mig känner är i höjdene.
20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,
Mine vänner äro mine begabbare; mitt öga fäller tårar till Gud.
21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.
Om en man kunde gå till rätta med Gud, såsom menniskors barn med sin nästa.
22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza.
Men de förelagda år äro komne; och jag går den vägen bort, den jag aldrig igen kommer.
