Jób 16
1 Felele pedig Jób, és monda:
Y respondió Job, y dijo:
2 Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!
Muchas veces he oído cosas como estas; consoladores molestos sois todos vosotros.
3 Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy így felelsz?
¿Tendrán fin las palabras ventosas? O ¿qué es lo que te anima a responder?
4 Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;
También yo hablaría como vosotros. Deseo que vuestra alma estuviera en lugar de la mía, que yo os tendría compañía en las palabras, y sobre vosotros movería mi cabeza.
5 Erősíthetnélek titeket csak a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené fájdalmatokat.
Pero yo os alentaría con mis palabras, y la consolación de mis labios detendría el dolor.
6 Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem?
Mas si hablo, mi dolor no cesa; y si dejo de hablar, no se aparta de mí.
7 Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.
Pero ahora me ha fatigado; has tú asolado toda mi compañía.
8 Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem.
Tú me has arrugado; el testigo es mi magrez, que se levanta contra mí para testificar en mi rostro.
9 Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.
Su furor me arrebató, y me ha sido contrario; crujió sus dientes contra mí; contra mí aguzó sus ojos mi enemigo.
10 Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.
Abrieron contra mí su boca; hirieron mis mejillas con afrenta; contra mí se juntaron todos.
11 Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.
Me ha entregado Dios al mentiroso, y en las manos de los impíos me hizo temblar.
12 Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának.
Próspero estaba, y me desmenuzó; y me arrebató por la cerviz, y me despedazó, y me puso por blanco suyo.
13 Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.
Me cercaron sus flecheros, partió mis riñones, y no perdonó; mi hiel derramó por tierra.
14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.
Me quebrantó de quebranto sobre quebranto; corrió contra mí como un gigante.
15 Zsák-ruhát varrék az én fekélyes bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.
Yo cosí saco sobre mi piel, y cargué mi cabeza de polvo.
16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt;
Mi rostro está enlodado con lloro, y mis párpados entenebrecidos;
17 Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.
a pesar de no haber iniquidad en mis manos, y de haber sido limpia mi oración.
18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!
¡Oh tierra! No cubras mi sangre, y no haya lugar donde se esconda mi clamor.
19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!
Por cierto aún ahora en los cielos está mi testigo, y mi testigo en las alturas.
20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,
Mis disputadores son mis amigos; mas a Dios destilarán mis ojos.
21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.
¡Deseo que pudiese disputar el hombre con Dios, como puede con su prójimo!
22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza.
Mas los años contados vendrán, y yo andaré el camino por donde no volveré.
