Jób 16
1 Felele pedig Jób, és monda:
Tad Ījabs atbildēja un sacīja:
2 Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!
Tādas lietas nu papilnam esmu dzirdējis, jūs visi esat nelāga iepriecinātāji.
3 Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy így felelsz?
Vai tie uzpūstie vārdi nu būs galā, vai kas tevi dzen tā atbildēt?
4 Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;
Es gan tāpat runātu kā jūs, kad jūsu dvēsele būtu manā vietā, ar vārdiem es pret jums turētos un kratītu savu galvu pār jums.
5 Erősíthetnélek titeket csak a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené fájdalmatokat.
Es jūs stiprinātu ar savu muti, jūs iepriecinātu ar savām lūpām.
6 Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem?
Kad es runāju, tad manas sāpes nerimst, un kad es klusu ciešu, vai tad tās nostājās?
7 Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.
Tiešām, nu Viņš mani nokausējis; Tu esi izklīdinājis visu manu saimi,
8 Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem.
Un mani darījis grumbainu, - tas ir par liecību, un mana liecība cēlās pret mani un mani apsūdzēja pašā vaigā.
9 Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.
Viņa bardzība mani saplosīja un vajāja, Viņš sakož Savus zobus par mani, mans pretinieks met briesmīgas acis uz mani.
10 Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.
Tie atplēš muti pret mani, un lādot tie mani sit vaigā, tie sapulcējās kopā pret mani.
11 Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.
Dievs mani nodevis neliešiem un man licis nākt bezdievīgu rokā.
12 Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának.
Es biju mierā, bet Viņš mani sadauzījis, Viņš mani grābis pie kakla un mani satriecis un mani licis Sev par mērķi.
13 Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.
Viņa bultas ap mani skraida, Viņš sašķēlis manas īkstis un nav taupījis, Viņš manu žulti izlējis zemē.
14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.
Plosīdams Viņš mani plosot plosījis, Viņš kā pats varenais pret mani lauzies.
15 Zsák-ruhát varrék az én fekélyes bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.
Es maisu esmu šuvis ap savu ādu un savu ragu licis pīšļos,
16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt;
Mans vaigs ir nosarcis no raudām, un pār maniem acu vākiem ir nāves ēna,
17 Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.
Jebšu netaisnība nav manā rokā, un mana lūgšana ir šķīsta.
18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!
Zeme, neapklāj manas asinis, un mana saukšana lai nemitās!
19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!
Jau tagad, redzi, mans liecinieks ir debesīs, un mans liecības devējs debess augstībā.
20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,
Mani draugi ir mani mēdītāji, bet no manas acs asaras pil uz Dievu,
21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.
Kaut Viņš tiesu nestu starp vīru un Dievu un starp cilvēka bērnu un viņa draugu!
22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza.
Jo tie noliktie gadi ies galā, un es aiziešu ceļu, kur atpakaļ negriezīšos.
