Jób 16

1 Felele pedig Jób, és monda:

respondens autem Iob dixit

2 Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!

audivi frequenter talia consolatores onerosi omnes vos estis

3 Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy így felelsz?

numquid habebunt finem verba ventosa aut aliquid tibi molestum est si loquaris

4 Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;

poteram et ego similia vestri loqui atque utinam esset anima vestra pro anima mea consolarer et ego vos sermonibus et moverem caput meum super vos

5 Erősíthetnélek titeket csak a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené fájdalmatokat.

roborarem vos ore meo et moverem labia quasi parcens vobis

6 Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem?

sed quid agam si locutus fuero non quiescet dolor meus et si tacuero non recedet a me

7 Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.

nunc autem oppressit me dolor meus et in nihili redacti sunt omnes artus mei

8 Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem.

rugae meae testimonium dicunt contra me et suscitatur falsiloquus adversus faciem meam contradicens mihi

9 Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.

collegit furorem suum in me et comminans mihi infremuit contra me dentibus suis hostis meus terribilibus oculis me intuitus est

10 Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.

aperuerunt super me ora sua exprobrantes percusserunt maxillam meam satiati sunt poenis meis

11 Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.

conclusit me Deus apud iniquum et manibus impiorum me tradidit

12 Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának.

ego ille quondam opulentus repente contritus sum tenuit cervicem meam confregit me et posuit sibi quasi in signum

13 Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.

circumdedit me lanceis suis convulneravit lumbos meos non pepercit et effudit in terra viscera mea

14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.

concidit me vulnere super vulnus inruit in me quasi gigans

15 Zsák-ruhát varrék az én fekélyes bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.

saccum consui super cutem meam et operui cinere cornu meum

16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt;

facies mea intumuit a fletu et palpebrae meae caligaverunt

17 Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.

haec passus sum absque iniquitate manus meae cum haberem mundas ad Deum preces

18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!

terra ne operias sanguinem meum neque inveniat locum in te latendi clamor meus

19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!

ecce enim in caelo testis meus et conscius meus in excelsis

20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,

verbosi mei amici mei ad Deum stillat oculus meus

21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.

atque utinam sic iudicaretur vir cum Deo quomodo iudicatur filius hominis cum collega suo

22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza.

ecce enim breves anni transeunt et semitam per quam non revertar ambulo