Jób 16
1 Felele pedig Jób, és monda:
Job prit la parole et dit:
2 Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!
J’ai souvent entendu pareilles choses; Vous êtes tous des consolateurs fâcheux.
3 Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy így felelsz?
Quand finiront ces discours en l’air? Pourquoi cette irritation dans tes réponses?
4 Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;
Moi aussi, je pourrais parler comme vous, Si vous étiez à ma place: Je vous accablerais de paroles, Je secouerais sur vous la tête,
5 Erősíthetnélek titeket csak a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené fájdalmatokat.
Je vous fortifierais de la bouche, Je remuerais les lèvres pour vous soulager.
6 Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem?
Si je parle, mes souffrances ne seront point calmées, Si je me tais, en quoi seront-elles moindres?
7 Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.
Maintenant, hélas! Il m’a épuisé… Tu as ravagé toute ma maison;
8 Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem.
Tu m’as saisi, pour témoigner contre moi; Ma maigreur se lève, et m’accuse en face.
9 Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.
Il me déchire et me poursuit dans sa fureur, Il grince des dents contre moi, Il m’attaque et me perce de son regard.
10 Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.
Ils ouvrent la bouche pour me dévorer, Ils m’insultent et me frappent les joues, Ils s’acharnent tous après moi.
11 Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.
Dieu me livre à la merci des impies, Il me précipite entre les mains des méchants.
12 Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának.
J’étais tranquille, et il m’a secoué, Il m’a saisi par la nuque et m’a brisé, Il a tiré sur moi comme à un but.
13 Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.
Ses traits m’environnent de toutes parts; Il me perce les reins sans pitié, Il répand ma bile sur la terre.
14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.
Il me fait brèche sur brèche, Il fond sur moi comme un guerrier.
15 Zsák-ruhát varrék az én fekélyes bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.
J’ai cousu un sac sur ma peau; J’ai roulé ma tête dans la poussière.
16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt;
Les pleurs ont altéré mon visage; L’ombre de la mort est sur mes paupières.
17 Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.
Je n’ai pourtant commis aucune violence, Et ma prière fut toujours pure.
18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!
O terre, ne couvre point mon sang, Et que mes cris prennent librement leur essor!
19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!
Déjà maintenant, mon témoin est dans le ciel, Mon témoin est dans les lieux élevés.
20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,
Mes amis se jouent de moi; C’est Dieu que j’implore avec larmes.
21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.
Puisse-t-il donner à l’homme raison contre Dieu, Et au fils de l’homme contre ses amis!
22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza.
Car le nombre de mes années touche à son terme, Et je m’en irai par un sentier d’où je ne reviendrai pas.
