Jób 16
1 Felele pedig Jób, és monda:
Then responded Job, and said: —
2 Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!
I have heard many such things, Wearisome comforters, are ye all!
3 Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy így felelsz?
Is there to be an end to windy words? Or what so strongly exciteth thee, that thou must respond?
4 Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;
I also, like you, could speak, —If your soul were in the place of my soul, I could string together words against you, and could therewith shake over you my head.
5 Erősíthetnélek titeket csak a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené fájdalmatokat.
I could make you determined, by my mouth, and then my lip-solace should restrain you.
6 Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem?
Though I do speak, unassuaged is my stinging pain, —And, if I forbear, of what am I relieved?
7 Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.
But, now, hath he wearied me, thou hast destroyed all my family;
8 Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem.
And, having captured me, it hath served, as a witness; and so my wasting away hath risen up against me, in my face, it answereth.
9 Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.
His anger, hath torn and persecuted me, He hath gnashed upon me with his teeth, Mine adversary, hath sharpened his eyes for me.
10 Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.
They have gaped upon me with their mouth, With reproach, have they smitten my cheek, Together, against me, have they closed their ranks.
11 Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.
GOD doth abandon me to him that is perverse, and, into the hands of the lawless, he throweth me headlong.
12 Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának.
At ease, was I when he shattered me, Yea he seized me by my neck, and dashed me in pieces, then set me up for himself as a mark:
13 Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.
His archers came round against me, He clave asunder my reins, and spared not, He poured out, on the earth, my gall:
14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.
He made a breach in me, breach upon breach, He ran upon me, like a mighty man.
15 Zsák-ruhát varrék az én fekélyes bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.
Sackcloth, sewed I on my skin, and rolled—in the dust—my horn:
16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt;
My face, is reddened from weeping, and, upon mine eyelashes, is the death-shade: —
17 Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.
Though no violence was in my hands, and, my prayer, was pure.
18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!
O earth! do not cover my blood, and let there be no place for mine outcry.
19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!
Even now, lo! in the heavens, is my witness,
20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,
And, he that voucheth for me is on high. My friends are, they who scorn me, Unto GOD, hath mine eye shed tears: —
21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.
That one might plead, for a man, with GOD, —Even a son of man, for his friend!
22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza.
When, a few years, come, then, by a path by which I shall not return, shall I depart.
