Jób 15
1 Majd felele a Témánból való Elifáz és monda:
Tad Elifas no Temanas atbildēja un sacīja:
2 Vajjon a bölcs felelhet-é ilyen szeles tudománynyal, és megtöltheti-é a hasát keleti széllel?
Vai tad gudram vīram būs runāt tukšas domas un savu sirdi pildīt ar vēju?
3 Vetekedvén oly beszéddel, a mely nem használ, és oly szavakkal, a melyekkel semmit sem segít.
Pārmācīt ar vārdiem, kas nepieklājās, un ar valodu, kur labums neatlec?
4 Te már semmivé akarod tenni az Isten félelmét is; és megkevesbíted az Isten előtt való buzgólkodást is!
Tiešām, tu iznīcini Dieva bijāšanu un nicini pielūgšanu Dieva priekšā.
5 Mert gonoszságod oktatja a te szádat, és a csalárdok nyelvét választottad.
Jo tava mute parāda tavu noziegumu, un tu esi uzņēmies runāt, kā gudrinieki runā.
6 A te szád kárhoztat téged, nem én, és a te ajakaid bizonyítanak ellened.
Tava mute tevi pazudina, un ne es; tavas lūpas pret tevi dod liecību.
7 Te születtél-é az első embernek; elébb formáltattál-é, mint a halmok?
Vai tu esi tas pirmais cilvēks piedzimis, vai tu esi dzemdināts, pirms kalni bija?
8 Az Isten tanácsában hallgatóztál-é, és a bölcseséget magadhoz ragadtad-é?
Vai tu esi dzirdējis Dieva apslēpto padomu, vai tu gudrību esi iezīdis?
9 Mit tudsz te, a mit mi nem tudunk, és mit értesz olyat, a mi nálunk nem volna meg?
Ko tu zini, ko mēs nezinātu, ko tu proti, un mēs to neprastu?
10 Ősz is, agg is van közöttünk, jóval idősebb a te atyádnál.
Arī mūsu starpā ir sirmi un veci, kas ilgāki dzīvojuši, nekā tavs tēvs.
11 Csekélységek-é előtted Istennek vigasztalásai, és a beszéd, a mely szeliden bánt veled?
Vai Dieva iepriecināšanas priekš tevis mazas, un vārds, laipnīgi uz tevi runāts?
12 Merre ragadt téged a szíved, és merre pillantottak a te szemeid?
Kāpēc tava sirds tevi tā apmāna, kāpēc tavas acis tā spulgo,
13 Hogy Isten ellen fordítod a te haragodat, és ilyen szavakat eresztesz ki a szádon?
Ka tavas dusmas ceļas pret Dievu un izverd tādu valodu no tavas mutes?!
14 Micsoda a halandó, hogy tiszta lehetne, és hogy igaz volna, a ki asszonytól születik?
Kas ir cilvēks, ka tas būtu šķīsts, un ka būtu taisns, kas no sievas dzimis?
15 Ímé, még az ő szenteiben sem bízok, az egek sem tiszták az ő szemében:
Redzi, Saviem svētiem Viņš neuztic un debesis nav šķīstas priekš Viņa acīm.
16 Mennyivel kevésbbé az útálatos és a megromlott ember, a ki úgy nyeli a hamisságot, mint a vizet?!
Ne nu vēl tas negantais un samaitātais cilvēks, kas netaisnību dzer kā ūdeni.
17 Elmondom néked, hallgass rám, és a mint láttam, úgy beszélem el;
Es tev stāstīšu, klausies mani, un es tev teikšu, ko esmu redzējis,
18 A mit a bölcsek is hirdettek, és nem titkoltak el, mint atyáiktól valót;
Ko gudrie stāstījuši no saviem tēviem un nav slēpuši, -
19 A kiknek egyedül adatott vala a föld, és közöttük idegen nem megy vala.
Tiem vien zeme bija dota, un svešinieks viņu starpā nebija nācis, -
20 Az istentelen kínozza önmagát egész életében, és az erőszakoskodó előtt is rejtve van az ő esztendeinek száma.
Bezdievīgais mokās visu mūžu, un briesmīgais, cik tam gadi nolikti.
21 A félelem hangja cseng az ő füleiben; a békesség idején tör rá a pusztító!
Viņa ausīs skan briesmas, pašā mierā viņam uzbrūk postītājs.
22 Nem hiszi, hogy kijut a sötétségből, mert kard hegyére van ő kiszemelve.
Viņš neuzticās iznākt no tumsības; jo zobens uz viņu gaida.
23 Kenyér után futkos, hogy hol volna? Tudja, hogy közel van hozzá a sötétség napja.
Viņš skraida šurp un turp pēc maizes, kur varētu dabūt; viņš zin tumsības dienu sev tuvu klātu.
24 Háborgatják őt a nyomorúság és rettegés; leverik őt, mint valami háborúra felkészült király.
Bēdas un izbailes viņu biedē, viņu pārvar kā ķēniņš, uz kaušanos gatavs.
25 Mert az Isten ellen nyujtotta ki kezét, és erősködött a Mindenható ellen;
Jo viņš izstiepa savu roku pret Dievu un cēlās pret to Visuvareno.
26 Kinyujtott nyakkal rohant ellene, domború pajzsainak fellege alatt.
Viņš skrēja pret Viņu ar pašu galvu, ar savu priekšturamo bruņu biezām pumpām.
27 Mivel befedezte az arczát kövérséggel, és hájat borított tomporára;
Viņš savu vaigu tauki izbaroja un kopa resnu vēderu.
28 És lakozott elrombolt városokban; lakatlan házakban, a melyek dűlőfélben vannak:
Viņš dzīvoja izpostītās pilsētās un namos, kur nebija jādzīvo, kuriem nolemts būt par akmeņu kopām.
29 Meg nem gazdagodik, vagyona meg nem marad, jószága nem lepi el a földet.
(Tāpēc) viņš nepaliks bagāts, un viņa manta nepastāvēs, un viņa laime neizplētīsies virs zemes.
30 Nem menekül meg a setétségtől, sarjadékát láng perzseli el, és szájának lehelletétől pusztul el.
Viņš no tumsības ārā neiznāks, liesma izkaltēs viņa zarus, caur Dieva mutes dvašu viņš aizies.
31 Ne higyjen a hívságnak, a ki megcsalatott, mert hívság lészen annak jutalma.
Lai viņš nepaļaujas uz nelietību, ar to viņš pieviļas; jo nelietība būs viņa alga.
32 Nem idejében telik el élete, és az ága ki nem virágzik.
Tā alga nāks priekšlaiku, un viņa zars nezaļos.
33 Lehullatja, mint a szőlővessző az ő egresét, elhányja, mint az olajfa az ő virágát.
Viņš zaudēs kā vīna koks savus ķekarus un nometīs kā eļļas koks savus ziedus.
34 Mert a képmutató házanépe meddő, és tűz emészti meg az ajándékból való sátrakat.
Jo bezdievīgo saime paliks neauglīga, un uguns norīs dāvanu ņēmēju dzīvokļus.
35 Nyomorúságot fogan, álnokságot szül, és az ő méhök csalárdságot érlel.
Tie ir grūti ar netaisnību un dzemdē postu, un savām sirds domām tie pieviļas.
