Jób 14
1 Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
“La vida es corta y está llena de problemas,
2 Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
como una flor que florece y se marchita, como una sombra pasajera que pronto desaparece.
3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
¿Acaso te fijas en mí, Dios? ¿Por qué tienes que arrastrarme a los tribunales?
4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
¿Quién puede sacar algo limpio de lo impuro? Nadie.
5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
Tú has determinado cuánto tiempo viviremos: el número de meses, un límite de tiempo para nuestras vidas.
6 Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
Así que déjanos tranquilos y danos un poco de paz, para que, como el obrero, podamos disfrutar de unas horas de descanso al final del día.
7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
“Incluso un árbol cortado tiene la esperanza de volver a brotar, de echar brotes y seguir viviendo.
8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
Aunque sus raíces envejezcan en la tierra y su tronco muera en el suelo,
9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
sólo un hilo de agua hará que brote y se ramifique como una planta joven.
10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
“Pero los seres humanos mueren, su fuerza disminuye; perecen, y ¿dónde están entonces?
11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
Como el agua que se evapora de un lago y un río que se seca y desaparece,
12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
así los seres humanos se acuestan y no vuelven a levantarse. NO despertarán de su sueño hasta que los cielos dejen de existir.
13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)
“Quisiera que me escondieran en el Seol; escóndeme allí hasta que tu ira desaparezca. Fija allí un tiempo definido para mí, y acuérdate de mi. (Sheol h7585)
14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
¿Volverán a vivir los muertos? Entonces tendría esperanza durante todo mi tiempo de angustia hasta que llegue mi liberación.
15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
Me llamarías y yo te respondería; me añorarías, al ser que has creado.
16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
Entonces me cuidarías y no me vigilarías para ver si peco.
17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
Mis pecados estarían sellados en una bolsa y tú cubrirías mi culpa.
18 Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
“Pero así como las montañas se desmoronan y caen, y las rocas se derrumban;
19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
así como el agua desgasta las piedras, como las inundaciones arrastran el suelo, así destruyes la esperanza que tienen los pueblos.
20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
Los dominas continuamente y desaparecen; distorsionas sus rostros al morir y entonces los despides.
21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
Sus hijos pueden llegar a ser importantes o caer de sus puestos, pero ellos no saben ni se enteran de nada de esto.
22 Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
Cuando la gente muere sólo conoce su propio dolor y está triste por sí misma”.
