Jób 14
1 Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
Èovjek roðen od žene kratka je vijeka i pun nemira.
2 Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
Kao cvijet nièe, i otsijeca se, i bježi kao sjen, i ne ostaje.
3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
I na takoga otvoraš oko svoje, i mene vodiš na sud sa sobom!
4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
Ko æe èisto izvaditi iz neèista? Niko.
5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
Izmjereni su dani njegovi, broj mjeseca njegovijeh u tebe je; postavio si mu meðu, preko koje ne može prijeæi.
6 Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
Odvrati se od njega da poèine dokle ne navrši kao nadnièar dan svoj.
7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
Jer za drvo ima nadanja, ako se posijeèe, da æe se još omladiti i da neæe biti bez izdanaka;
8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
Ako i ostari u zemlji korijen njegov i u prahu izumre panj njegov,
9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
Èim osjeti vodu, opet napupi i pusti grane kao prisad.
10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
A èovjek umire iznemogao; i kad izdahne èovjek, gdje je?
11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
Kao kad voda oteèe iz jezera i rijeka opadne i usahne,
12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
Tako èovjek kad legne, ne ustaje više; dokle je nebesa neæe se probuditi niti æe se prenuti oda sna svojega.
13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)
O da me hoæeš u grobu sakriti i skloniti me dokle ne utoli gnjev tvoj, i da mi daš rok kad æeš me se opomenuti! (Sheol h7585)
14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
Kad umre èovjek, hoæe li oživjeti? Sve dane vremena koje mi je odreðeno èekaæu dokle mi doðe promjena.
15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
Zazvaæeš, i ja æu ti se odazvati; djelo ruku svojih poželjeæeš.
16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
A sada brojiš korake moje, i ništa ne ostavljaš za grijeh moj.
17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
Zapeèaæeni su u tobocu moji prijestupi, i zavezuješ bezakonja moja.
18 Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
Zaista, kao što gora padne i raspadne se, i kao što se stijena odvali s mjesta svojega,
19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
I kao što voda spira kamenje i povodanj odnosi prah zemaljski, tako nadanje èovjeèije obraæaš u ništa.
20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
Nadvlaðuješ ga jednako, te odlazi, mijenjaš mu lice i otpuštaš ga.
21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
Ako sinovi njegovi budu u èasti, on ne zna; ako li u sramoti, on se ne brine.
22 Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
Samo tijelo njegovo dok je živ boluje, i duša njegova u njemu tuži.
