Jób 14
1 Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
O homem nascido da mulher é curto de dias e farto de inquietação.
2 Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
Sai como a flor, e se corta; foge também como a sombra, e não permanece.
3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
E sobre este tal abres os teus olhos, e a mim me fazes entrar no juízo contigo.
4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
Quem do imundo tirará o puro? ninguém.
5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
Visto que os seus dias estão determinados, contigo está o número dos seus dias; e tu lhe puseste limites, e não passará além deles.
6 Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
Desvia-te dele, para que tenha repouso, até que, como o jornaleiro, tenha contentamento no seu dia.
7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
Porque há esperança para a árvore que, se for cortada, ainda se renovará, e não cessarão os seus renovos
8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
Se se envelhecer na terra a sua raiz, e morrer o seu tronco no pó,
9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
Ao cheiro das águas brotará, e dará ramos para a planta.
10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
Porém, morrendo o homem, está abatido: e dando o homem o espírito, então onde está?
11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
Como as águas se retiram do mar, e o rio se esgota, e fica seco,
12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
Assim o homem se deita, e não se levanta: até que não haja mais céus não acordarão nem se erguerão de seu sono.
13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)
Oxalá me escondesses na sepultura, e me ocultasses até que a tua ira se desviasse: e me pusesses um limite, e te lembrasses de mim! (Sheol h7585)
14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
Morrendo o homem, porventura tornará a viver? todos os dias de meu combate esperaria, até que viesse a minha mudança?
15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
Chama-me, e eu te responderei, e afeiçoa-te à obra de tuas mãos.
16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
Pois agora contas os meus passos: porventura não vigias sobre o meu pecado?
17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
A minha transgressão está selada num saco, e amontoas as minhas iniquidades.
18 Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
E, na verdade, caindo a montanha, desfaz-se: e a rocha se remove do seu lugar.
19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
As águas gastam as pedras, as cheias afogam o pó da terra: e tu fazes perecer a esperança do homem.
20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
Tu para sempre prevaleces contra ele, e ele passa; tu, mudando o seu rosto, o despedes.
21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
Os seus filhos estão em honra, sem que ele o saiba: ou ficam minguados sem que ele o perceba:
22 Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
Mas a sua carne nele tem dores: e a sua alma nele lamenta.
