Jób 14
1 Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
Sjå - menneskjet, av kvinna født, det liver stutt, av uro mett.
2 Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
Som blom det sprett og visnar burt, ja, lik ein skugge burt det fer.
3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
Men du med honom auga held, og meg du dreg for domen din.
4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
Skal tru det av ein urein kjem ein som er rein? Nei, ikkje ein!
5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
Når dagetalet hans er sett, hans månads-tal sett fast hjå deg, når du for han ei grensa drog som ei han yverskrida kann,
6 Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
so snu deg frå, lat han få fred og ha sin dag som leigekaren!
7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
For treet er det endå von; um det vert det hogge, sprett det att, på renningar det vantar ikkje.
8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
Når røterne i jordi eldest, og stomnen døyr i turre mold,
9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
ved dåm av vatnet skyt det knupp, fær som ein stikling grøne greiner.
10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
Men døyr ein mann, då ligg han der; han andast, og kvar er han då?
11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
Som vatnet renn ut or ein sjø, som elvi minkar, turkast ut,
12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
so ligg ein mann, ris ikkje upp; til himmeln kverv, dei vaknar ikkje; ein kann’kje vekkja deim or svevnen.
13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)
Å, gjev du gøymde meg i helheim, løynde meg, til din vreide gav seg, gav meg ein frest, og so meg hugsa! (Sheol h7585)
14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
Tru mannen døyr og livnar att? I all min strid eg skulde vona og venta til avløysing kom.
15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
Eg skulde svara, når du ropa og lengta mot dine eige verk.
16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
Men no du tel kvart stig eg tek og agtar vel på syndi mi;
17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
mi synd er læst i pungen inn, og på mi skuld du gøymer vel!
18 Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
Som fjellet fell og smuldrast burt, og berget frå sin stad vert flutt,
19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
Som vatnet holar steinen ut, og flaumen skolar moldi burt, so tek du ifrå mannen voni
20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
og tyngjer honom ned for alltid. Han fer av stad; med åsyn rengd du sender honom burt frå deg.
21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
Han veit’kje um hans born vert heidra; han merkar ikkje um dei armast;
22 Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
Hans eigen kropp hans liding valdar, og sjæli græt for eigi sorg.»
