Jób 14
1 Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
Ondaty nasaman’ ampelao, tsy lava-ohatse vaho lifo-kasotriañe,
2 Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
hoe voñen-katae ty fionjona’e le miheatse, mihelañe hoe talinjo fa tsy mitoetse.
3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
Harefa’o vaho hasese’o an-jaka ama’o ao?
4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
Ia ty mahaakatse ty malio ami’ty maleotse? Leo raike.
5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
Kanao fa nalahatse o andro’eo, fa ama’o ty ia’ o vola’eo vaho fa najado’o o efetse tsy handilara’eo,
6 Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
ampitoliho añe ty fijilova’o, hitofa’e, ampara’ te henefe’e o andro’eo, manahake ty mpièke
7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
Manan-ko tamae’e ty hatae, ie firaeñe ro mbe mitiry avao, vaho tsy milesa o tora’eo.
8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
Ndra te mihaantetse an-tane ao o vaha’eo, naho mate an-debok’ ao i foto’ey,
9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
fa ie mañantson-drano ro hibotiboty vaho handrevake hoe ana-katae.
10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
Fe mihomake t’i Raolombelo vaho mitsalalampatse; mipetroke t’indaty, le aia?
11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
Hambañe ami’ty fisiha’ o sihanakeo naho ty fimaiha’ o sakao ampara’ te kapaike,
12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
ty fandrea’ ondaty tsy hitroatse, tsy hivañone ampara’ te mihelañe o likerañeo, vaho tsy ho barakaofeñe amy firota’ey.
13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)
Ehe t’ie haeta’o an-tsikeokeok’ao, le hakafi’o ampara’ te mimpoly ty haviñera’o, vaho hampitsatoha’o andro hahatiahia’o ahy! (Sheol h7585)
14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
Ie vilasy ondatio, mbe ho veloñe hao? Fe ho liñisako amo hene androm-pitoroñakoo ampara’ te tondroke ty fañovàñe ahiko.
15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
Hikanjy irehe le hanoiñe iraho; ho maniña’o ty satam-pità’o.
16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
Fe henaneo, tinoñe’o o liakoo, ie mbe tsy vazoho’o ty fandilarako;
17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
rinohy an-karoñe ao o tahikoo, vaho lombofa’o o hakeokoo.
18 Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
Mivoravora i vohitse mihotrakey, naho misitse an-toe’e ty vato;
19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
mivañen-drano o vongam-batoo; saohe’ o rano-vohitseo ty mena’ i taney; Izay ty androtsaha’o ty fitama’ ondatio.
20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
Iambotraha’o nainai’e, le mihelañe añe; ovae’o ty tarehe’e vaho irahe’o mb’eo.
21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
Asiñeñe o ana’eo, fa tsy apota’e; mifotsake, fa tsy fohi’e.
22 Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
O marare amy nofo’eio avao ro tsapa’e, ty tro’e avao ro iroveta’e.
