Jób 14
1 Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
az ember asszony szülöttje, rövid életű és jól lakva háborgással.
2 Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
Mint virág hajtott ki és elfonnyadt, eliramodott mint az árnyék s meg nem áll.
3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
Erre is fölnyitottad szemedet s engem viszel törvényre magaddal!
4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
Származhat-e tiszta tisztátalanból? Egy sem!
5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
Ha kiszabvák napjai, nálad van hónapjainak száma, törvényét megalkottad, melyen túl nem léphet:
6 Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
tekints el tőle, hogy szünete legyen, mígnem lerója, mint béres, a napját.
7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
Mert van a fának reménye: ha kivágják, ismét megújul és csemetéje nem szűnik meg.
8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
Ha megvénül a földben gyökere és a porban elhal törzsöke:
9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
víznek illatától felvirul és gallyat hajt mint ültetvény.
10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
De férfi elgyengülvén, meghal, kimúlván az ember, hol van?
11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
Kiapadtak a vizek a tengerből, és a folyó elszárad, elszikkad:
12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
az ember is lefekszik s föl nem kél; az ég enyésztéig nem ébrednek ők és nem serkennek föl álmukból.
13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)
Vajha az alvilágba tennél el engem, elrejtenél, míg lecsillapodik haragod, tűznél nekem törvényt s megemlékeznél rólam. (Sheol h7585)
14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
Ha elhal férfi, föléled-e? Szolgálati időm minden napjaiban várakoznám, míg nem megjön felváltásom.
15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
Szólítanál és én felelnék neked, kezeid műve után vágyakoznál.
16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
Mert most lépteimet számlálod, nem is várod be vétkemet!
17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
Zacskóba van pecsételve bűntettem, s betapasztottad bűnömet.
18 Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
Azonban düledező hegy szétomlik, szikla is kimozdul helyéből;
19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
köveket szétmorzsol a víz, elsodorja áradása a földnek porát: így veszítetted el a halandónak reményét.
20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
Lebirod örökre, és eltűnt, eltorzítván arczát, elűzted őt.
21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
Tiszteletre jutnak fiai – nem tud róluk, csekélyekké válnak, nem veszi őket észre;
22 Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
csak fájdalmat érez teste ő rajta, és lelke gyászol ő benne.
