Jób 14
1 Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
“Man, who is born of a woman, is of few days, and full of trouble.
2 Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
He grows up like a flower, and is cut down. He also flees like a shadow, and doesn’t continue.
3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
Do you open your eyes on such a one, and bring me into judgement with you?
4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
Who can bring a clean thing out of an unclean? Not one.
5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
Seeing his days are determined, the number of his months is with you, and you have appointed his bounds that he can’t pass.
6 Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
Look away from him, that he may rest, until he accomplishes, as a hireling, his day.
7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
“For there is hope for a tree if it is cut down, that it will sprout again, that the tender branch of it will not cease.
8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
Though its root grows old in the earth, and its stock dies in the ground,
9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
yet through the scent of water it will bud, and sprout boughs like a plant.
10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
But man dies, and is laid low. Yes, man gives up the spirit, and where is he?
11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
As the waters fail from the sea, and the river wastes and dries up,
12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
so man lies down and doesn’t rise. Until the heavens are no more, they will not awake, nor be roused out of their sleep.
13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)
“Oh that you would hide me in Sheol, that you would keep me secret until your wrath is past, that you would appoint me a set time and remember me! (Sheol h7585)
14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
If a man dies, will he live again? I would wait all the days of my warfare, until my release should come.
15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
You would call, and I would answer you. You would have a desire for the work of your hands.
16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
But now you count my steps. Don’t you watch over my sin?
17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
My disobedience is sealed up in a bag. You fasten up my iniquity.
18 Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
“But the mountain falling comes to nothing. The rock is removed out of its place.
19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
The waters wear the stones. The torrents of it wash away the dust of the earth. So you destroy the hope of man.
20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
You forever prevail against him, and he departs. You change his face, and send him away.
21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
His sons come to honour, and he doesn’t know it. They are brought low, but he doesn’t perceive it of them.
22 Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
But his flesh on him has pain, and his soul within him mourns.”
