Jób 14
1 Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
Man that is born of a woman, is of few days, and full of trouble:
2 Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
As a flower, he cometh forth—and fadeth, He fleeth also as a shadow, and continueth not.
3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
And yet upon such a one as this, hast thou opened thine eye? And, him, wouldst thou bring into judgment with thee?
4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
Who can bring a clean thing out of an unclean? Not one!
5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
If determined am his days, the number of his months, is with thee, Fixed times for him, thou hast appointed and he cannot go beyond.
6 Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
Look sway from him, that he may rest, Till he shall pay off, as a hireling, his day.
7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
Though there is—for a tree—hope, —if it should be cut down, that, again, it will grow, and, the tender branch thereof, will not cease;
8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
If its root, should become old in the earth, and, in the dust, its stock should die:
9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
Through the scent of water, it may break forth, and produce branches like a sapling,
10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
Yet, man, dieth, and is prostrate, Yea the son of earth doth cease to breathe, and where is he?
11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
Waters, have failed from, the sea, and, a river, may waste and dry up;
12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
So, a man, hath lain down, and shall not arise, until there are no heavens, they shall not awake, nor be roused up out of their sleep.
13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)
Oh that, in hades, thou wouldst hide me! that thou wouldst keep me secret, until the turn of thine anger, that thou wouldst set for me a fixed time, and remember me: (Sheol h7585)
14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
If a man die, can he live again? All the days of my warfare, would I wait, until my relief should come: —
15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
Thou shouldst call, and, I, would answer thee, —For the work of thine own hand, thou shouldst long.
16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
For, now, my steps, thou countest, Thou wilt not pass over my sin:
17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
Sealed up in a bag, is my transgression, and thou hast glued over mine iniquity.
18 Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
But, in very deed, a mountain falling, will lie prostrate, or, a rock moved out of its place:
19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
Stones, have been hollowed out by waters, the floods thereof wash away the dust of the earth, and, the hope of mortal man, thou hast destroyed:
20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
Thou dost overpower him utterly, and he departeth, Disfiguring his face, so, hast thou sent him away.
21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
His sons, come to honour, and he knoweth it not, Or they are brought low, and he perceiveth it not of them.
22 Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
But, his flesh, for himself, is in pain, and, his soul, for himself, doth mourn.
