Jób 14
1 Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
Man, that is born of woman, Is of few days, and full of trouble.
2 Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
He cometh forth as a flower, and is cut down; He fleeth also as a shadow, and continueth not.
3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
And dost thou fix thine eyes upon such a one? And dost thou bring me into judgment with thee?
4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
Who can produce a clean thing from an unclean? Not one.
5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
Seeing that his days are determined, And the number of his months, with thee, And that thou hast appointed him bounds which he cannot pass,
6 Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
O turn thine eyes from him, and let him rest, That he may enjoy, as a hireling, his day!
7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
For there is hope for a tree, If it be cut down, that it will sprout again, And that its tender branches will not fail;
8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
Though its root may have grown old in the earth, And though its trunk be dead upon the ground,
9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
Through the scent of water it will bud, And put forth boughs, like a young plant.
10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
But man dieth, and he is gone! Man expireth, and where is he?
11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
The waters fail from the lake; And the stream wasteth and drieth up;
12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
So man lieth down, and riseth not; Till the heavens be no more, he shall not awake, Nor be roused from his sleep.
13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)
O that thou wouldst hide me in the under-world! That thou wouldst conceal me till thy wrath be past! That thou wouldst appoint me a time, and then remember me! (Sheol h7585)
14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
If a man die, can he live again? All the days of my war-service would I wait, Till my change should come.
15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
Thou wilt call, and I will answer thee; Thou wilt have compassion upon the work of thy hands!
16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
But now thou numberest my steps; Thou watchest over my sins.
17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
My transgression is sealed up in a bag; Yea, thou addest unto my iniquity.
18 Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
As the mountain falling cometh to nought, And the rock is removed from its place;
19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
As the waters wear away the stones, And the floods wash away the dust of the earth, So thou destroyest the hope of man.
20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
Thou prevailest against him continually, and he perisheth; Thou changest his countenance, and sendest him away.
21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
His sons come to honor, but he knoweth it not; Or they are brought low, but he perceiveth it not.
22 Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
But his flesh shall have pain for itself alone; For itself alone shall his soul mourn.
