Jób 14
1 Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
Man that is born of a woman is of few days, and full of trouble.
2 Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
He cometh forth like a flower, and withereth; he fleeth also as a shadow, and continueth not.
3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
And dost Thou open Thine eyes upon such a one, and bringest me into judgment with Thee?
4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
Who can bring a clean thing out of an unclean? not one.
5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
Seeing his days are determined, the number of his months is with Thee, and Thou hast appointed his bounds that he cannot pass;
6 Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
Look away from him, that he may rest, till he shall accomplish, as a hireling, his day.
7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
For there is hope of a tree, if it be cut down, that it will sprout again, and that the tender branch thereof will not cease.
8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
Though the root thereof wax old in the earth, and the stock thereof die in the ground;
9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
Yet through the scent of water it will bud, and put forth boughs like a plant.
10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
But man dieth, and lieth low; yea, man perisheth, and where is he?
11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
As the waters fail from the sea, and the river is drained dry;
12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
So man lieth down and riseth not; till the heavens be no more, they shall not awake, nor be roused out of their sleep.
13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)
Oh that Thou wouldest hide me in the nether-world, that Thou wouldest keep me secret, until Thy wrath be past, that Thou wouldest appoint me a set time, and remember me! — (Sheol h7585)
14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
If a man die, may he live again? All the days of my service would I wait, till my relief should come —
15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
Thou wouldest call, and I would answer Thee; Thou wouldest have a desire to the work of Thy hands.
16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
But now Thou numberest my steps, Thou dost not even wait for my sin;
17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
My transgression is sealed up in a bag, and Thou heapest up mine iniquity.
18 Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
And surely the mountain falling crumbleth away, and the rock is removed out of its place;
19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
The waters wear the stones; the overflowings thereof wash away the dust of the earth; so Thou destroyest the hope of man.
20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
Thou prevailest for ever against him, and he passeth; Thou changest his countenance, and sendest him away.
21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
His sons come to honour, and he knoweth it not; and they are brought low, but he regardeth them not.
22 Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
But his flesh grieveth for him, and his soul mourneth over him.
